november 2017


Mozgalmas és izgalmas éve van Farkasházi Rékának. A színésznő még éppen a február eleji lemezbemutató nagykoncert sikerét ünnepelte, mikor zenekarával

Az iskolába, óvodába indulás is lehet viszonylag kellemes, de legalábbis zökkenőmentes reggeli tevékenység, ha szülőként nem hagyjuk kicsúszni az

Egy több mint 100 éves, gyönyörű, Harry Potter hangulatú épületben egyszerre az első öt évfolyam kezdi majd az új általános

Nincs semmi baj a jelenlegi kötelező olvasmányokkal, egyértelmű, hogy az Egri csillagokat és a Toldit – meg az összes többit

Sokszor felismerjük, mire volna szüksége gyermekeinknek, tanítványainknak a növekedéshez, fejlődéshez, de bizonytalanok vagyunk a megfelelő eszközök kiválasztása terén. Nem mindig

A Gyermekek Szövetsége által rendezett konferencián voltam, ahol a gyerekek jogairól beszéltek, és sok érdekes előadást is hallottam a témával

Amikor a gyerekek jogairól beszélünk, „lelki füleimben” hallom az azonnali választ: -Jogok?! Jó lenne, ha tisztában lennének a kötelességeikkel! A

Fontos a kettesben töltött idő akkor is, ha több gyermeked van, akkor is, ha sokat vagy velük otthon! A kapcsolat

A gyereked nagyon sok mindent meg tud csinálni segítség nélkül. Természetesen, amikor látod, hogy küzd valamivel, szenved valamitől, segíteni szeretnél

November 29-én Kiskunhalasra látogat a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, hogy az 5-8. osztályos diákokat fél napon keresztül a múzeumok

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.