december 2017


Hogyan lehetünk a saját életünk hősei? Hogyan írhatjuk át a saját történetünket? Hogyan adhatunk át egy történetet úgy a gyerekeknek,

Ha gyerekekkel ünnepeljük az év utolsó napját, kedveskedjünk nekik mókás ételekkel és nassolnivalókkal, valamint alkoholmentes italokkal. Négy olyan könnyen elkészíthető,

A saját tapasztalatom, hogy nekünk, szülőknek leginkább az ünnepek előtt van szükségünk időre: ráhangolódni, lelassulni. Fontos, legyen időnk arra, hogy

Egy gyerek mindig okkal sír. Legfeljebb számunkra ismeretlen vagy megfejthetetlen okból. Mert ha csak annyi a baj, hogy pelenkát kell

Lendület, perdület-fordulat, jókedv és zene minden mennyiségben: mindez az Eszter-lánc zenekar védjegye. A mókát mindig megosztó, gyerek-felnőtt-nagyszülő arcára egyaránt derűt

John Steinbeck világhírű darabját december 30-án és január 9-én is műsorra tűzi a lélek és irodalom közös labirintusát színpadra állító

Mit kezdhetünk azzal, ha fiúgyermekünk nem akar elvégezni valamilyen rá osztott házimunkát, mert az "női munka"?  Vicces párbeszéd zajlott közöttünk a

Gyermekünk önbecsülését és mások megbecsülésének képességét akkor tudjuk személyiségének részévé tenni, ha testi-lelki egyensúlya stabil. Ehhez fontos, hogy elismerjük eredményeit.

Már hagyomány, hogy a szilvesztert a barátainkkal otthon ünnepeljük, gyerekekkel. Ezek pizsamapartis bulik, amiket a gyerekek és a felnőttek is

  "Nem szeretem a német órákat" dörgölte az orrom alá kissé durcásan az egyik negyedikesem. Szíven ütött a kritika, mert egész

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.