Felelős Szülők Iskolája

Oktatás

Országos versenyen mutatták meg a középiskolások, hogyan oldanák meg az éghajlatváltozás, a hulladékgazdálkodás, vagy éppen
Miről szól az Ébresztő óra? Az Ébresztő óra az UNICEF Magyarország gyermekjogokról szóló interaktív edukációs programja
A 2024/25-ös tanévben az Egyenlítő Alapítvány az IBS-sel közösen érzékenyítő egyetemi kurzust indít. A kurzus

A 2024/25-ös tanévben az Egyenlítő Alapítvány az IBS-sel közösen érzékenyítő egyetemi kurzust indít. A kurzus létrejöttét a Coca-Cola támogatja. Az

Közeleg a közoktatás egyik legnagyobb próbatétele, az érettségi. Még két és fél hónap van addig, ami van, akinek rengeteg idő,

Felelős szülő

A folyamatos tanulás és önfejlesztés kulcsfontosságú tényező a személyes és a szakmai siker elérésében. Az egyre dinamikusabbá váló világban azok, akik hajlandók továbbfejleszteni készségeiket és bővíteni tudásukat, felkészültebben nézhetnek szembe az eléjük kerülő kihívásokkal. Az egyéni fejlődésre és tanulásra való

A Magyar Edzők Társasága által életre hívott, soron következő Sportszülők Akadémiája témája sokrétű, feszegeti a sportoló gyerek versenyhez való hozzáállását, a kihívás és az elvárások teljesítmény mérlegét, annak érdekében, hogy megvilágítást kaphasson több szempont, több oldal, legyen ez a szülői,
Felelős Szülők Iskolája hírlevél
Iratkozz fel, hogy minden héten értesülhess legújabb cikkeinkről, interjúinkról, videóinkról, eseményeinkről.
A "Feliratkozás"-ra kattintva elfogadom az adatkezelési tájékoztató tartalmát és szeretnék feliratkozni a hírlevélre!

Életmód

Motivációs keksz, sonkaleves, fürjtojásos fasírt és mindezek tökéletes elkészítése, tálalása…hogy csak néhány dolgot emeljek ki a debreceni csoda élmény- és
Óraátállítás. Ha közeleg az idő, évről évre fellángolnak a viták, jönnek az érvek és az ellenérvek, hogy meddig még, miért
Forradalmi zenei küldetés és az alkotás öröme árad Hans Zimmer legújabb csodálatos zenei kavalkádjában, melyet a The World of Hans

Babaház

AZ EFCNI (Eruópai Alapítvány az Újszülötek Ellátásáért) tette közzé a Professor Doctor Christoph Bührerrel készült interjút, aki a
Óvodáskorban előbb-utóbb minden gyerek tiltakozni kezd a délutáni lefekvés ellen. Az éjjeli alvás időtartamától, a gyerek egyéni alvásigényétől,
Ha a világ bármely tájáról kérdeznénk meg édesanyákat, valószínűleg mindannyian ringatják a kisbabájukat. A ringatás sokféle módon végezhető
Sosem voltam a kisgyermekek tévéztetésének nagy rajongója, így első gyermekemnél másfél éves koráig még a YouTube időszaka sem

Programok

Szezonkezdő sajtóeseményen mutatta be a Fővárosi Állat- és Növénykert a 2024-es idény változatos programkínálatát, amely most hétvégén, a
Az idei karácsonyi ünnepi időszakot végre ismét a méltán népszerű Mikulás Expressz programmal köszönthetik az érdeklődők, amelyet 2019
Tanulás, felfedezés, szórakozás, játékok, adventi és karácsonyi élmények egy helyen Ha felhőtlen kikapcsolódásra és változatos programokra vágytok, akkor a
Október 27-én pénteken, este 6-tól éjjel 11 óráig különleges halloweeni programokkal várjuk az érdeklődőket az Állatkertben. Boszorkánykonyha, bátorságpróba,

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.