5 ok, amiért a gyerekek szófogadatlanná válhatnak

5 ok, amiért a gyerekek szófogadatlanná válhatnak

Sokszor nem egyszerű szót érteni a gyerekekkel, amiből gyakran konfliktusok, feszültségek keletkezhetnek, ami sem a szülőnek, sem a kicsiknek nem jó. A következőkben arról lesz szó, hogy a felnőttek miként érthetik meg könnyebben a gyerekek nyelvét és szándékát. A pszichológusok szerint ez nem mindig olyan nehéz, mint ahogyan azt a szülők elsőre gondolják.

A kicsik nem értik meg a bonyolult mondatokat

Lauren Lowry logopédus szerint a hosszú és komplex mondatok, amely számos információt tartalmaznak, összezavarhatják a gyereket, ezért a kicsikkel ajánlott tisztán és érthetően, tőmondatokban beszélni. Michael Thompson pszichológus szerint sok szülő azért kerül kényelmetlen helyzetbe, mert azt gondolja, hogy a gyerek megérti, amit mond neki, csak azt már nem képes megfejteni, hogy miért marad el a reakció.

Ha a szülő emelt hangon beszél

Sok szülő elveszti a türelmét, mikor látja, hogy az információ a gyerek egyik fülén bemegy, a másikon meg ki, ezért hangosabban, szigorúbban szól oda a kicsihez – de ez nem segít, sőt a gyerek lelki és érzelmi fejlődésére negatívan hathat; legalábbis ez derült ki abból a 900 családot vizsgáló tanulmányból, amely a Child Development szaklapban jelent meg.

Ha a gyereket levegőnek nézik

A gyerekek nagyon sokat beszélgetnek és kérdeznek, még akkor is, ha a szülők fáradtak, elfoglaltak. Melanie Greenberg pszichológus szerint a szülőknek – bármennyire is fáradtak – igyekezniük kell kielégíteni a gyerek kíváncsiságát, tudásszomját. Ha nem alkalmas az időpont a nagy beszélgetésekre, akkor közölni kell a kicsivel, hogy pár óra múlva visszatérnek arra, miért pont kék az ég. A legfontosabb azonban az, hogy a gyerek ne érezze, hogy levegőnek nézik.

Ha a gyerek úgy érzi, hogy hasztalan, értéktelen

Ha a gyerek azt érzi, hogy semmibe veszik, értéktelennek gondolja magát, akkor frusztrálttá, idegessé, dühössé válhat, ezért a szülőnek empatikusnak kell lennie, és teret kell engednie a kicsi véleményének – véli dr. Thompson.

A beszélgetések színvonala

Lehet, hogy folyamatosan beszél a szülő a gyerekével, utasítja, megmagyaráz dolgokat, de a kicsi azokat a meghitt párbeszédeket is igényli, amelyek megnyugtatják a lelkét. Ha a szülő valóban kíváncsi, hogy miről hogyan vélekedik a gyereke, akkor kettejük között őszinte bizalmi kapcsolat épülhet ki és ez sokkal kevesebb konfliktust eredményezhet.

(filantropikum.com)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.