Az egész nap egy nagy huzavona, ellenkezés, nyafogás: Mit tegyek?

A legtöbb hisztivel, dackorszakkal foglalkozó cikk szinte csak a hisztirohammal foglalkozik. De aki töltött már együtt pár napot egy 1-2 éves kisgyerekkel, az pontosan tudja, hogy nem a nagy “földre-lefekvős-magánkívül-üvöltős” hisztik okozzák a legnagyobb fejtörést az anyukáknak, sokkal inkább az egész napos huzavona az állandóan ellenkező, nyafogó totyogóval, akinek semmi sem jó. Miért van ez? Mit lehet tenni? 

Forrás: Flickr.com

Forrás: Flickr.com

Az állandóan mosolygó, barátságos csecsemőből 1 éves kora után fokozatosan egyre önállóbb és egyre akaratosabb kis örökmozgó lesz. Az önállóságot maximálisan támogatni szokták a szülők, büszkék rá, hogy a csemete egyre ügyesebb, egyre több mindent csinál egyedül. Ugyanakkor az önállóság másik oldalának, az állandó ellenkezésnek egyáltalán nem örülnek. Mert bizony a kicsinek mindenről véleménye kezd lenni, és mindennek az ellenkezőjét szeretné csinálni, egyáltalán nem konzekvens ebben (pl. az egyik pillanatban fel akar kéredzkedni anya ölébe, a másikban le akar menni), és ez az, amitől a legtöbb anyuka a nap végére halálosan fáradtnak és tehetetlennek érzi magát.

A legtöbb szakember erre a problémára széttárja a kezét és azt mondja, tudomásul kell venni, hogy ez az időszak ilyen, és majd elmúlik. Ez így is van, azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan jöttök ki ebből az időszakból.
Gondolj bele: ez a nagybetűs ÉN kialakulásának az időszaka. A baba rájön, hogy ő egy külön egyéniség. Jó ideig úgy gondolja, hogy mindenható, hiszen a saját világában az is, ha sír, enni kap, ha megint sír, akkor felveszik stb., amit akar az úgy is történik.

1 éves kor körülre azonban már kezdi érezni, hogy mégsem minden történik úgy, ahogy ő akarja. Hol a világgal áll harcban, hol magával. Bosszantja, ha valamit nem tud megcsinálni és ilyenkor nagyon elégedetlen, nyafog, sír, hisztizik. És ugyanígy kiakad, ha veled kerül összetűzésbe, pl. megtiltasz valamit, vagy egész egyszerűen csak holmi öltözés, vagy evés miatt korlátozni akarod a kis mindenható szabadságát 🙂

A cél az lenne, hogy a dackorszak elmúltával a gyerek tisztában legyen vele:
– hol vannak a saját fizikai határai, mi az, amit meg tud tenni, mi az, amit nem, pl. mert még nem képes rá, vagy mert veszélyes a számára,
– hol vannak a világ határai, milyen szokások vannak (pl. ülve eszünk) és milyen szabályok (pl. nem szaladunk ki az útra, mert veszélyes)
– hogyan kell kezelni az indulatait nehéz helyzetekben (ehhez szükséges, hogy megtanulja felismerni és megnevezni a saját érzelmeit, pl. “dühös vagyok”, “csalódott vagyok”) és megtanulja milyen módon kell viselkednie az adott helyzetben ahelyett, amit most csinál)

Miért alakul ki az állandó huzavona?

1. Játszma Tipikus helyzet: pelenkát kéne cserélni, de a kisgyerek nem akar lefeküdni, rugdosódik, elszalad. Ilyenkor az anya sorra veszi elő a praktikákat a kéréstől kezdve a könyörgésen át a figyelemelterelésen keresztül egészen a titkos rágcsálnivalóig, amivel végül ráveszi a gyereket arra, hogy fél percig maradjon nyugton. Az anyuka minden egyes pelenkázásnál egyre feszültebb, serényen bújja az internetes fórumokat, mit lehet tenni, beszél róla más anyukáknak is és egyre tehetetlenebbnek érzi magát. A csemete érzi, hogy ebben a helyzetben nála van a hatalom, mert anya stresszel és kapkod, ezért minden egyes alkalommal tovább feszíti a húrt, mert kíváncsi meddig lehet elmenni. Nem rosszindulatból vagy manipulációból teszi ezt: neki határokra van szüksége és ha érzi, hogy bizonytalanok a körvonalak, akkor újabb és újabb trükkökkel próbálkozik kitartóan.
Gyakran fordul elő hasonló helyzet az esti és délutáni lefektetések terén is.

Ilyenkor az segít, ha elhatározod, ezentúl pontosan hogyan fog zajlani egy pelenkázás és kitartóan ragaszkodsz ehhez a módszerhez történjék bármi. Érdemes a megoldás kiválasztásakor megnézni azt is, neki milyen igényei vannak, mi az, ami miatt ellenkezik és engedni egy kicsit neki is. Pl. ha nem akar már fekve maradni pelenkázás közben (1-2 éves kor között sok kisgyerek egyszerűen utál hanyattfeküdni), akkor átszokni az állva pelusozásra, de azt határozottan kikötve, hogy a pelust le kell cserélni, nincs elszaladgálás és kész.

2. Túl sok mindent nem szabad A kisgyerek érthetően frusztrált lesz, ha folyton mindenre nemet mondunk neki, hiszen ebben az életkorban az állandó keresésre és felfedezésre van beprogramozva. Még, ha járókát nem is használtok, mindenképpen alakíts ki olyan helyeket a lakásban, ahol felügyelet nélkül is 100% biztonságban játszhat, és aztán fokozatosan tanítgasd meg neki, mik a veszélyes dolgok.

3. Bizonytalan helyzetek A világban sok olyan dolog van, amit néha így, néha úgy csinálunk. Például otthon megengedjük a gyereknek, hogy pakolja a fiókokat, de a nagymamánál nem szabad pakolni. Egyik nap megengedjük neki, hogy közénk feküdjön, ha felébred éjszaka, a másik nap meg nem. Ebben a korban a kisgyerek a saját belső nyughatatlan és ellentmondásos világával szemben a külső világban az állandóságot keresi, ezért nehezen viseli a bizonytalanságot. Igyekezz állandóságot, állandó napirendet, állandó határokat biztosítani neki és kevésbé lesz nyűgös, feszült, bizonytalan.

4. Túl gyorsak vagyunk Az ellentétek gyakori forrása a dackorszakban, hogy mi felnőttek gyorsan túl akarunk esni bizonyos napirendi pontokon, a gyerek viszont sokkal lassabb nálunk. Például úgy gondoljuk, nagyon elment már az idő este és essünk gyorsan túl azon a fürdetésen – a gyerek viszont visít, amiért nem fürödhetett tovább. Vagy el akarunk otthonról indulni, ő még játszik, mi gyorsan kirángatjuk a játékból, nekiállunk pelust cserélni, öltöztetni, és nem értjük, miért tiltakozik annyira. Míg csecsemőkorban megszoktad, hogy elég gyosan kivenni a babát a kiságyból, aztán máris lehet öltöztetni, indulni stb., addig most minden s-o-k-k-a-l h-o-s-s-z-a-b-b ideig tart, mert már nem csak a pelenkázással és az öltözéssel, hanem a gyerkőc akaratával is boldogulnod kell.

A megoldás az, hogy hagyj bőven időt mindenre, és minden rutinteendőre legyen kialakult koreográfia, ami szerint csináljátok.

Ne akard sürgetni a kicsit, inkább határozottan terelgesd, és mondd el neki, mit csináltok és miért és adj neki kis feladatokat, amiket menet közben ő maga csinálhat (legfeljebb kis segítséggel), így nem elszenvedője, hanem résztvevője lesz az eseményeknek. Pl. öltözésnél ne csak gyorsan húzd rá a pulcsit, hanem mondd neki, hogy “Most add ide ezt a kezedet! Most a másik kezedet!” és dicsérd meg, ha együttműködik. Ezzel erősíted benne, hgy megéri együttműködni veled.

5. Nem érzi biztonságban magát A dackorszak olyan, mint egy mini kamaszkor: minden megváltozik a gyerek körül, nem érzi biztonságban magát a világban. Megtapasztalja, hogy te nem vagy mindig ott neki, de még nem mer magára támaszkodni, hiszen még csak most tanulja meg, hol is vannak a saját határai, mire is képes a valóságban. Könnyebb neki átvészelni ezt a korszakot (és neked is könnyebb lesz kezelni), ha érzi, hogy rád számíthat, ha szükséges, ugyanakkor nem vagy ott állandóan a nyakán, amikor önállóan akar csinálni valamit. Érdemes ezen a képességeden, az elengedés és a segítségnyújtás közti egyensúly megtartásán már most dolgoznod, hiszen ez az, amire a gyermeked nevelése során talán a leggyakrabban szükséged lesz a későbbiekben is. Néha hagynod kell majd a gyermekedet, hogy maga próbáljon ki új dolgokat és akár kövessen el hibákat, néha pedig mögötte kell állnod és segítened neki. Ez az időszak számára az Én felfedezéséről szól, és számodra is 🙂 Most derül ki, ki is vagy te szülőként igazán – és ha ezt megérted, akkor vele is sokkal könnyebb lesz majd.

A szerző Vida Ági babapszichológus, a Felelős Szülők Iskolája Szakértője, aki Miért NE KIABÁLJ a gyerekkel? címmel tart előadást február 23-án. Jegyvásárlás itt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Bankkártyás fizetés

Szolgáltató: CIB Bank Zrt.
cib_logo_30px

Elfogadott kártyák:
kartyalogok_30px

Vásárlói tájékoztató | GY.I.K.