Így változtatja meg az immunrendszeredet a gyerek

fekvő nő a poharával

Így változtatja meg az immunrendszeredet a gyerek

Több kutatás is azt igazolja, hogy teljesen újraformálódik azoknak az embereknek az immunrendszere, akiknek gyereke születik. A sejtek egészen átalakulnak, a változást a kutatók olyan radikálisnak tartják, mint amikor valakinek megváltozik a magassága.

“Teljesen megváltoznak a sejtjeid, az immunrendszered pedig olyan radikálisan alakul át, mint például ahogyan a magasságod változik a növekedés során” – mondja Adrian Liston belga kutató, a VIB élettani kutatóintézet immunológusa. Liston 2016-ban tagja volt annak a kutatócsoportnak, amely dokumentálta, hogy a szülők sejtjei a közös gyermek nevelése során elkezdenek hasonlítani egymáséihoz, és idővel olyan hasonló lesz a szervezetük, mint az egypetéjű ikreké – írta a Dívány.

A szülőség “alapjaidban” változtat meg, ez a változás pedig hatással van a sejtjeid belső felépítésére és a védekező képességedre is. Ezek mellett még van egy csomó más dolog, amiről a kutatók sem tudják, hogyan és miért történik a szervezetünkben, viszont van öt olyan tényező, amelyek biztosan hatással vannak rá.

1. A szokásaid

A startup cégek alapítói ölni tudnának azért a mindent szétvető erőért, ahogyan egy újszülött gyerek sírni tud. Az emberek hajlamosak belesüppedni a megszokásaikba, kialakul egy napi rutin, amihez az immunrendszerük is idomul. Aztán egyszer csak világra jön egy kisbaba, aki fenekestül felforgatja a család életét éjszakai ébredéseivel és világrengető sírásaival. Liston szerint valahol itt rejlik a kulcs ahhoz a folyamathoz, amelyben a szülők immunrendszere elkezd egymáséhoz nagyon hasonlítani.

A kutató példaként azt mondja, hogy amikor egy pár összeköltözik, elkezdenek hasonló dolgokat csinálni, közös szokásokat kialakítani: a dohányzó fél leszokhat a cigiről, hogy ne füstöljön a másik orra alá, eljárhatnak együtt edzeni, vagy ami rosszabb, teljesen fel is hagyhatnak a sportolással. A legtöbbször ugyanazt eszik és ugyanazokat a toxinokat szívják be a lakásukban. Ez történik akkor is, amikor ebbe a szép közös otthonba megérkezik a közös gyermekük. Ezek a mindennapi környezeti hatások jobban befolyásolják az egész család védekezőképességét is.

Liston összehasonlította, hogy lakótársak, párok és szülők esetében hogyan változik az immunrendszer, és arra jutott, hogy a családi köteléknél nincs erősebb rendszer. Hogy ez jó-e vagy rossz, az nagyban függ a család életmódjától, attól, hogy egyensúlyban vannak-e, egészségesen élnek-e vagy sem.

2. A közös flóra

A testeden és azon belül élő mikrobák folyamatosan kapcsolatban vannak az immunrendszereddel. Tekintsünk rájuk úgy, mintha ők lennének az immunrendszered trénerei, akik mindennapos edzéssel tartják formában az immunsejtjeidet. “Egyre több bizonyíték van arra, hogy az egészséges immunrendszer egyik alapfeltétele a baktériumokkal való érintkezés” – mondja Marie-Claire Arriete mikrobiológus, a Calgary Egyetem kutatója, és a Let them Eat Dirt (kb: Hagyd őket koszt enni) című könyv társszerzője.

A gyerekek már a szülőcsatornában, az anyatejben, majd később az állatokkal való ismerkedés közben is találkoznak baktériumokkal, ezek mind formálják, válaszadásra késztetik az immunrendszert, amelynek kulcsszerepe van a betegségek leküzdésében. Ezek mind bizonyított tények, azt a kérdést azonban eddig még nem tudták megválaszolni a kutató, hogyan alakítják át a szülők szervezetét a gyerekek mikrobái.

A legtöbb, a felnőttek baktérium-háztartását vizsgáló kutatás kimutatta, hogy bár előfordul olykor némi zavaró tényező, mint például egy akut betegség, de aztán az immunrendszer visszatér a kiindulópontjához. A családok baktérium-háztartását vizsgáló kutatás pedig arra jutott, hogy a családtagok baktériumai összetartanak, ha pedig még kutyájuk is van, akkor még inkább. Így tehát – bár bizonyíték még nincs rá, de – logikusnak tűnik, hogy a gyerekek jó bacit is megosztanak a szüleikkel. Ez alapvetően még jó is lehet, kutyás háztartások esetében meg pláne: arizonai kutatók most azon dolgoznak, hogy bizonyítsák, az időseket megvédi a betegségektől, ha kutyát tartanak.

3. Mire vagy fogékony?

Amikor egy gyerek a világra jön, az immunrendszere addig sosem látott kórokozókkal találkozik, ezért természetes, hogy hajlamos lebetegedni. “Két kisgyerek szülőjeként elmondhatom, hogy én is ki vagyok téve az ő fertőzéseiknek” – mondja Darragh Duffy, a párizsi Pasteur Intézet immunológusa. “Ez jó is lehet, meg rossz is, valójában minden a kontextuson múlik” – teszi hozzá.

Az esetek többségében a gyerekek jelentéktelen náthás megbetegedéseket hoznak haza, ezekből általában a felnőtt szervezet gyorsan felépül és tovább erősödik a védekezőképessége. Liston szerint baj akkor van, ha a gyerekeid annyira lemerítenek, hogy többször is lebetegszel.

“A szülő szervezete is eljuthat egy olyan pontra, amikor krónikus fertőzéseket kap el, ezeknek viszont tartósabb hatása is lehet. Ha 2-3 hetente légúti fertőzésekben szenvedsz, akkor a tüdőd gyengébb lesz, ami hosszú távon is káros hatású”. Arra sincs bizonyíték, hogy az immunrendszer erősebb lesz attól, ha ezekből a betegségekből felgyógyulunk.

A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.