Kevés szülő olvas este a gyermekének

rajz egy könyvről kutyával és kislánnyal

Kevés szülő olvas este a gyermekének

Hiába van a többség tisztában az elalvás előtti meseolvasás jelentőségével, mégis nagyon kevés szülő vesz könyvet a kezébe este, a gyermekágy mellett kucorogva. Egy brit felmérés szerint a családok alig harmadában dívik ez a szokás.

A szülők jelentős része is tisztában van vele, hogy csak kifogásokat keres, amikor megmagyarázza, miért nem olvas este, elalvás előtt a gyermekének. A Mirror című brit lap cikke szerint egy 1000 szülő megkérdezésével készült felmérésből az derült ki, hogy a családok kevesebb mint harmadában olvasnak a gyermeknek minden nap – írta a csalad.hu.

A felmérést egy nemzetközi gyorsétteremlánc készítette, amelyik a szigetországban a rászoruló fiataloknak gyermekkönyveket ad, illetve kampányokban igyekszik felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára. A kutatás szerint ez utóbbit eredménnyel teszi, mivel a válaszadók 97 százaléka mondta azt, hogy az olvasás nagyon fontos, pláne a gyermek számára. Sőt, azt is elismerte a többség, tízből hat megkérdezett szülő (58 százalék), hogy növeli a szülő-gyermek közötti kötődést az esti meseolvasás, könnyebbé teszi a fiatal számára a későbbi írás-olvasás tanulást.

Eltérítő indokok

Ennek ellenére számtalan kifogást hoztak, hogy mégis miért nem gyakorolják ezt az egyszerű tevékenységet. A legtöbben természetesen a munkaterheléssel magyarázták, hogy este az ágy mellett üldögélés helyett miért a lakás egy egészen más pontján töltik az időt. De volt olyan is, aki saját elmondása szerint azért szokott le az olvasásról, mert több gyermeke volt, és nem ugyanazt akarták este hallani. A veszekedésből és alkudozásból nem tudott kijönni, a kompromisszum-keresés egyáltalán nem ment, ezért inkább becsukta maga mögött a gyermekszoba ajtaját.

A rászorulók egy részének nincs is könyve

A National Literacy Trust nevű alapítvány adatai szerint nyolcból egy rászoruló brit gyermeknek odahaza egyetlen könyve sincs. Ennek ellenére sokkal kevesebb válaszadó jelezte, hogy ingyenes könyvekre lenne szüksége, tízből mindössze egy.

Damian Hinds brit oktatási miniszter a felmérés kapcsán azt mondta, közismert tény, hogy milyen sok pozitív hatása van annak, ha a szülő rendszeresen olvas este a gyermekének. “Éppen ezért mindenkinek azt ajánlanám, hogy vegyen a kezébe könyvet minél rendszeresebben. Ezzel a fiatalnak élete korai szakaszától tud segíteni a nyelvi- és beszédkészség kifejlődésében és fejlesztésében.”

(Forrás: csalad.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.