Költözés kisgyerekkel – tippek

Költözés kisgyerekkel – tippek

Egy költözés mindig valamennyire megterhelő dolog, még felnőttek számára is. A dobozolás, a bizonytalanság, és a változáshoz való alkalmazkodás átmeneti stresszel jár, ami még kifejezettebb, ha az ember kicsi gyerekkel vagy gyerekekkel költözködik. A Dívány.hu cikke.

Az Academy of Child and Adolescent Psychiatry című gyermekpszichiátriai szaklap tanulmánya szerint a költözés az egyik legstresszkeltőbb életesemény, amivel a családok életük során szembesülnek. Ez hangsúlyozottabban így van, ha teljesen új környezetbe, másik városba, vagy másik országba költözünk. A felnőttek számára már maga a logisztika is ijesztő és nehéz lehet – a régi lakás eladása, új lakás keresgélése, hitelügyintézés, neadjisten lakásfelújítás. A kisgyermekek ebből vajmi keveset értenek, azt viszont ők is megérzik, hogy a szüleik stresszelnek és hogy valami nagy változás, nagy bizonytalanság közeleg. A kisgyerekek többsége emellett ragaszkodik a kis szokásaihoz, napi rutinjához, így ezek megzavarása bizonytalansággal tölti el őket.

Persze, ilyenkor is van néhány módszer arra, hogy zökkenőmentesebben éljük túl a dolgot. Hogyan könnyíthetjük meg a költözködés időszakát a kisgyerek és saját magunk számára? Összeszedtünk néhány tippet és tanácsot, saját tapasztalatainkkal kiegészítve.

1. Vonjuk be a gyereket a folyamatba!

Természetesen nem arra gondolunk, hogy a másfél éves beszéljen az ingatlanossal és döntsön a lakáshitelünkről. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a gyerekek többnyire kiszolgáltatottságot élnek meg, amikor a szülők egyszer csak felnyalábolják és elköltöztetik őket. Ezért a lehetőségekhez képest érdemes már az elejétől fogva megengedni nekik, hogy legalábbis betekintést nyerjenek a döntési folyamatba.

Másfél-két éves gyermekek már nagyon sok mindent megértenek – meséljük el nekik, hogy apa és anya megnézett öt lakást, van köztük olyan is, amelyiknek van terasza, szeretnéd, ha lenne teraszunk? Ha megtehetjük, elvihetjük a gyereket is lakásnézőbe, és megkérdezhetjük, tetszik-e neki ez a fürdőszoba vagy az a nappali. Az ilyesmi időhúzásnak tűnik, hiszen a végén úgyis mi, felnőttek fogunk dönteni, de a gyereket megerősítheti abban, hogy neki is lehet véleménye. Amikor a gyereknek elmagyarázzuk, mi fog történni, használjunk egyszerű szavakat, rövid mondatokat, mert a bonyolult okfejtések elbizonytalaníthatják.

2. Nézzük meg a környéket!

Ez persze nagy távolságok esetében nem feltétlenül lehetséges, de ha nem a világ másik végére költözünk, csak mondjuk a főváros egy másik kerületébe, érdemes a költözést megelőzően is elmenni párszor a leendő környékre, játszani egyet az ottani játszótéren, bevásárolni az ottani boltban, enni egy sütit a cukrászdában. Így a költözéskor a gyerek már nem a hatalmas ismeretlenbe indul, hanem oda, ahol a piros mászóka van és ahol az islert ettük. Mi ebből a szempontból szerencsések voltunk, mert a kiszemelt új lakás útba esett az óvoda felé menet, így gyakorlatilag minden nap bekukucskáltunk az épületbe.

2. Vonjuk be a pakolásba!

A kétéves nem fogja rendszerezni és selyempapír közé kartondobozokba csomagolni a saját holmiját, akármennyire is szeretnénk. Ugyanakkor adhatunk neki egy saját dobozt, például cipősdobozt, amibe ő is pakolhat: beleteheti a kincseit, játékokat, ragaszthat rá matricákat. Azért persze nézzük át, mi kerül a dobozba, de egyébként engedjük meg, hogy ő rendezgesse, vigye magával.

 

A teljes cikk a Dívány oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.