Játékkal megelőzhetőek a tanulási nehézségek?! – Raketofix

Játékkal megelőzhetőek a tanulási nehézségek?! – Raketofix

Írta: Barkóczi Edit

RaketofixA tanulási nehézségek előjelei már az óvodás korban megmutatkoznak. Ezek a későbbiekben tanulási zavarokhoz vezethetnek. Nagyon fontos az óvodáskorú gyermekek képességeinek fejlesztése, mert 3-6 éves kor között alakulnak ki az iskolai készségek. Ehhez a képességcsoporthoz a szenzomotoros képességek és pszichikus funkciók tartoznak.

A Piatnik által megjelentetett Raketofix játék segít a felelős szülőknek gyermekük képességeinek játékos fejlesztésében.

A gyerekek űrhajósok szerepébe bújva távoli bolygókra látogatnak el, ahol különböző feladatokat kapnak. Az űrhajót a célállomásra el kell fújnia a gyermeknek. Ehhez fokozatosan kell kiengednie tüdejéből a levegőt, száját ügyesen kell formálnia az űrhajó irányításához. A játék épphogy elkezdődött és a gyermek már a helyes hangképzéshez elengedhetetlenül fontos légző gyakorlatokat végez.

Milyen feladatok várnak még a gyerekekre?

Aki a Mobilix bolygóra érkezik, az elvesz egy mobilix lapot. Megnézi, majd elmagyarázza egyik játékostársának a lapon lévő mozdulatot, anélkül, hogy azt bemutatná.

Ez a feladat a gyermekek verbális és nem verbális kommunikációját, valamint a hallási figyelmet fejleszti, ami a látás mellett a legfontosabb érzékelés. Komplex folyamat láncreakciója, ami során az egyik gyermek a képi információt szavakká alakítva átadja játékostársának, aki a kapott információt fogadja, majd leképezi egy mozdulatsorra.

A játékosok átélik a társas hatékonyságukat és azt, hogy milyen irányítani és irányítva lenni.

Ez a feladat segíti a gyerekeket a szocializációs folyamatban és a kapcsolatok könnyebb kialakításában.

A Kaotix bolygón húzott lapokon különböző dolgok vannak, ezeket kell a gyerekeknek memorizálni, majd minél több dolgot adott idő alatt felsorolni. Ez egy egyszerű memóriajáték, ami nagyon fontos a gyermek vizuális és verbális emlékezőképességének edzésére, fejlesztésére. A gyermek iskolaérettségének ez a képesség az előfeltétele, hiszen minden gondolkodási művelethez szükség van memóriára.

Az Animalixon a gyermekek különböző állatokat látnak és a hozzájuk tartozó állathangokat adják vissza. Ez a logikai asszociációs feladat segíti a gyermek magasabb szintű gondolkodási rendszerének kialakulását.

A Raketofix egy vidám, szórakoztató játék, ami minden fejlesztési területet játékosan alátámaszt a szülők, óvópedagógusok és az óvodáskorú gyermeknek örömére.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.