Megnyugvás a pörgős mindennapokban

kislány a játékával

Megnyugvás a pörgős mindennapokban

Mennyire vagyunk képesek egyensúlyt teremteni tevékenység és pihenés között a saját és a gyermekeink mindennapjaiban? Ha kicsit megállunk és figyelünk, észrevehetjük, mikor jelez a gyermek, hogy elég.

Figyeltem az elmúlt napokban a gyerekemet, ahogy hazaértünk a bölcsiből. Egyes napokon zsizsgett, szaladt, vibrált, miután hazatért a közösségből. Máskor sírni kezdett és panaszkodott. Harmadnap bebújt a tolóajtó mögé és fél órán keresztül húzta-vonta a hatalmas ajtót. Mindhárom viselkedés ugyanazt súgta nekem: Anya, elfáradtam – írta a csaladinet.hu szerzője.

A pihenéshez és az alváshoz nyilvánvalóan kell az aktivitás, a másokkal való interakció. A pszichológusok is rendre arról beszélnek, hogy megfelelően ingergazdag környezetben tud egy gyermek megfelelően fejlődni. Időnként úgy tűnik, mintha manapság legtöbbünknek az okozná a kisebb fejtörést, hogyan illesszünk még egy heti tevékenységet saját vagy gyermekünk mindennapjaiba.

Hozzászoktunk a pörgéshez. Mintha sokkal nagyobb erőfeszítést jelentene leállni, “semmit tenni”, merengeni, elmélyülni. Pedig az aktivitás ideje alatt felgyűlt információk feldolgozásához elengedhetetlen a megnyugvás, leállás. Ez a megnyugvás és elmélyülés gyermekek esetében gyakran a legegyszerűbb szabad – tehát nem irányított – játék közben jön el. Amikor figyelme csak egyetlen dologra összpontosul, amikor eltűnik a körülöttük levő világ és a fókuszba annak a bizonyos kedvenc kisautónak a hátsó kereke kerül. Azon túl, hogy ez a tevékenység az információk feldolgozásának legjobb színtere, másfelől a kreativitás melegágya is. Időként nem ismerjük fel ezt a pillanatot és kirántjuk a gyermeket belőle. Pedig micsoda fontos dolog lelassulni. Kicsiknél talán könnyebben teremtődik ilyen nyugodt, elmélyült állapot.

Nagyobbak már könnyebben állítanak a szüleik elé azzal a felkiáltással, “Unatkozom.” Ilyenkor aztán sok szülő azonnal előrukkol valami izgalmassal, holott ha kicsit még benne tudna maradni a gyerek ebben az állapotban, lehet, hogy valami kreatív, szuper dolog születne belőle. Vagy egyszerűen csak megnyugodna, megpihenne.

További tanácsok a csaladinet.hu cikkében.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.