Négy dolog, ami hat a gyerek immunrendszerére

Négy dolog, ami hat a gyerek immunrendszerére

A gyerekek immunrendszere 12-14 éves korukra éri el a felnőtt szintet, addig azonban számos dolog hat az érési folyamatra. Íme 4 tényező, ami jelentős befolyással van a gyerek immunrendszerére.

A csecsemők és a gyerekek immunrendszerének fejlettsége még messze elmarad a felnőttekétől, hiszen legfőképpen az által erősödik, ahogy az életkor előrehaladtával egyre több idegen anyaggal és kórokozóval találkozik. Ez a lassú tanulási folyamat nagyjából a gyermek 12-14 éves korára fejeződik be, immunrendszerének fejlettsége ekkor lesz a felnőttekéhez hasonló. Ahogy cseperedik, a gyerek immunrendszerének fejlődését többféle környezeti tényező befolyásolja. Ezek közül mutatta be a 4 legfontosabbat a Babaszoba.

1. Van-e testvére?

A témában készült felmérések azt igazolják, hogy az elsőszülött gyerekek – illetve azok, akiknek nincs testvérük – hajlamosabbak az allergiára, ekcémára. Ennek hátterében az állhat, hogy a fiatalabb gyerekek idősebb testvéreiktől már kisebb korukban elkaphatnak több betegséget, több kórokozóval találkozhatnak, így az immunrendszerük is edzettebb lesz, mint az elsőszülötteké.

A kisebb testvéreket azért sem érdemes elszigetelni idősebb, akár már nagyobb közösségbe járó testvéreitől, mert ezekből a gyermekbetegségekből hamarabb ki is tudnak lábalni, mint az elsőszülöttek.

2. Hányszor kap antibiotikumos kezelést?

A csecsemők és a kisgyerekek betegségeit a leggyakrabban vírusok okozzák, amelyek ellen az antibiotikumkúra hatástalan. Az antibiotikumok csak a bakteriális fertőzések kezelésében nyújtanak valódi segítséget, de ebben az esetben is csak akkor, ha az előírásoknak megfelelően szedi a beteg a gyógyszert. A helytelenül szedett antibiotikum hatására ugyanis a baktériumok ellenállóbbá válhatnak ezekkel a készítményekkel szemben. Érdemes antibiotikumos kezelést csak abban az esetben kérni a gyermek számára, ha valóban nagyon muszáj: lehet, hogy jobb, ha hagyunk egy-egy enyhe torokgyulladást vagy megfázást átmenni a kicsin, hiszen ez is hozzájárul a természetes immunitás megteremtéséhez. Azonban ha valóban komolyabb betegsége van a gyermeknek, és az orvos úgy látja, hogy nélkülözhetetlen az antibiotikumos kúra, akkor kezeljük ezzel a kicsit.

A cikk folytatása a további két tanáccsal a Babaszoba oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.