Regenerációs időablak a szülés után

Regenerációs időablak a szülés után

A szülést követő 6 hétben egy igen intenzív regeneráció veszi kezdetét, amely akár egy évig is eltarthat. Kivételes időszak ez, amire érdemes nagyon odafigyelni.

A szülés óriási megterhelést ró a szervezetre, melynek során a teljes kismedencei izomzatot is érintő izomsérülések is kialakulhatnak. Szülés után tehát különösen fontos a kismedence regenerálódása, a hatékony gyógyulás érdekében pedig ezt a folyamatot a kismamának is célszerű támogatnia – írta a Babaszoba.

Regenerációs időablak a szülés után is

Időablaknak orvosi tekintetben azt az időszakaszt tekintjük, amikor valamilyen folyamat még fennáll. A terhesség utáni regenerációs időablak kifejezés tehát azt jelenti, hogy a szülés következtében kialakult sérülések utáni felépülési folyamatok még zajlanak a női szervezetben. Ez a folyamat rögtön a szülés után veszi kezdetét, majd a következő 6 hétben a legintenzívebb, és fél-egy éven keresztül folytatódik.

Ezen időszak alatt olyan kivételes biokémiai, kémiai és molekuláris biológiai folyamatok zajlanak aktívan az emberi szervezetben, amelyek a test regenerációját irányítják.

A méh például a terhesség folyamán hatalmas méretűvé növekszik, majd a szülést követően egy öklömnyi nagyságú szervvé vissza kell alakulnia. Ehhez nagyon sok kémiai, biokémiai folyamat szükségeltetik (pl. lebomlanak a kollagénok, az elasztinok átalakulnak, az izomsejt összehúzódik).

Később nem hozható be, ami ekkor elmaradt

Ez alatt a szűk időszak alatt tehát olyan kivételes regenerációs folyamatok zajlanak, amelyek többé nem térnek vissza egy nő életében, mert leállnak azok a mechanizmusok, amelyek a regenerációt irányítják. Emiatt aztán fontos megérteni a nőknek, hogy ha a regeneráció nem megfelelő, annak sajnos hosszútávú következményei vannak.

Ha egy kismama a szülést követően nem tesz semmit a regenerációjáért (pl. nem szed semmilyen vitamint, nem csinál kismedencei tornát), a szülés során keletkezett sérüléseinek a 60%-a egy év múlva akkor is meggyógyul. Ugyanakkor ezeknek a kismamáknak a jelentős részénél 1-3 évtized múlva kialakul majd valamilyen kismedencei diszfunkció (vizelet-székletinkontinencia, prolapszus vagy szexuális diszfunkció, hüvelylazaság érzése). Vagyis, ha nem volt megfelelő a szülést követő regeneráció, akkor elképzelhető, hogy ennek csak évtizedekkel később fogjuk a hatását érezni, ekkor azonban már nem is gondolunk arra, hogy ezek a tünetek esetleg a szüléssel állnak kapcsolatban.

Jó tanácsok

Sajnos a magyarországi tapasztalat az, hogy a szülést követően mindenki a kisbabával foglalkozik, az anyuka teljesen elhanyagolja az egészségét, és gyakran izolálódik is környezetétől, ami számtalan pszichés problémához is vezethet.

A cikk folytatása az édesanyák regenerációjának elősegítéséért a Babaszoba oldalán olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.