Szervezzünk bábelőadást 1.

báb előadás

Szervezzünk bábelőadást 1.

báb előadásA bábelőadás fontos örömforrás a gyerekek számára, ezen felül értelmi, intellektuális feladat, és „magasan szervezett” közösségi, szociális élmény. A bábozás által megismert, illetve feldolgozott mesék normákat, értékeket közvetítenek, jó esetben – és ez a nevelőkön, pedagógusokon múlik – a gyerekek életkorának megfelelő szinten és formában.

A terv és a feladatok

Óvodai csoportunkban egy jól sikerült bábozás után elhatároztuk, hogy hívunk erre az alkalomra vendégeket is. Betanultunk egy saját darabot, amire azután a kiscsoportosokat hívtuk meg, valamint a gyerekeink szüleit is. Nagycsoportunk számára ez több szempontból hasznos volt:

A „kicsik” ugyan nem, de a szülők már látják, hogy milyen óriási energiát fektettek a műsorba a csoport tagjai az elkészítéstől (bábok, kellékek) az előadásig.
A rövid dalok és mesék előadása és meghallgatása nem túlságosan megterhelő – ezért kiváló bevezető, becsalogató a bábok és általában a színház világába az apróbbaknak. Az előadóknak ugyanakkor mégis kihívás, feladat, szervezést, feladattudatot kíván, türelmet és toleranciát feltételez, kitartást, hiszen az ötlettől a megvalósításig itt hetek (akár 2 hónap is) telhetnek el.
A kézügyesség, fantázia és kreativitás fejlesztése is jelen van. Mindezek miatt mind a meghívottaknak (kis-, illetve vegyes csoport), mind a vendéglátóknak (nagycsoport) igen fejlesztő hatású.

Előkészítés

Miután megbeszéljük, egyeztetjük a gyerekekkel, hogy mi a repertoár, következhet a program manuális része: a bábok és díszletek elkészítése. Sorra vehetjük, hogy a daloknak, meséknek kik a szereplői, mik a szükséges kellékek.

A figurák és a díszletelemek száma nagy. Így a csoport egészének kínálkozott érdemi munkalehetőség: volt, aki rajzolt, kontúrozott, színezett (nap, ház, erdő…) volt, aki ökröket és kecskegidákat készített filcből, gyöngyből, fonálból.

Otthoni, szülői, nagyszülői segítséget is elfogadtunk szívesen. A figurák, alakok méretét előzetes megfigyelés után rögzítettük, minden esetben egyeztetünk, viszonyítottunk, az elképzelt színpad-nézőtér távolságból ellenőriztük, hogy jól látható-e, és megfelelően kifejező-e a figura. Mivel tudtuk, hogy közönségünk nemcsak korát, hanem létszámát tekintve is kicsi lesz, síkbábokban gondolkodtunk.

A meghívók

Már a mozgató-, dalos próbák zajlottak, mikor közösen elkészítettük a meghívókat. Minden csoporttag szabadon döntött, hogy melyik mesét, dalt választja a színezett rajzhoz. A csoport faliújságára kikerült egy közös meghívó az előadás helyének és pontos idejének megjelölésével. A szülőknek a rajzokat szóbeli megerősítéssel nyújtottuk át. A kiscsoport óvónőjének is átadtunk egy meghívót, illetve személyesen is elmondtam leendő vendégeinknek, milyen érdekes műsorral várjuk majd őket.

A közös munkálkodás a csoport egészére jó hatással volt, a visszahúzódóbb, csöndesebb gyerekek is bevonhatók voltak ezekbe a munkafolyamatokba, motiváltságuk fokozása a későbbi feladatokra is nyitottabbá tette őket.

Óvónők kincsestára

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.