különóra Tag


Mint sok más alkalommal, a gyermekek délutáni foglalkozásainak (a különórák) kiválasztásakor is nagyon fontos, hogy körültekintően döntsünk és mértéket tudjunk

Mostanra már a legtöbb iskolai hirdetőtáblát elborították a mindenféle különórára csábító plakátok. Sportfoglalkozások, zeneórák, szakkörök kínálják magukat mindenfelől. Sokszor úgy

Szorongáshoz vezethet az, ha a gyereknek a sok sport, szakkör és különóra mellett nem jut ideje a szabad játékra, a

„A gyerek világra nyitott lény, kész a befogadásra, jóra jóval válaszol, simogatásra simogatással, jókedvre jókedvvel, tevékenységre tevékenységgel.” - Tanárok intéztek

Arra vállalkozom, hogy a következő 2 részes cikksorozatban körbejárom egy kicsit a gyerekek, a pedagógusok és a szülők szemszögéből is

Korrepetálás, fejlesztés, készülés az érettségire, felvételire, különbözeti- vagy, pótvizsgára, ismeretbővítés, önszorgalom, tehetséggondozás… sokféle célja és oka lehet annak, ha magántanárt

Szülőként az könnyen belátható, hogy a folyamatos túlterhelés és állandó különórára járás nem megfelelő út a gyerekek fejlesztése, fejlődése, kreatív

Havonta átlagosan 12 órányi extra foglalkozáson vesz részt egy magyar gyerek. Tízből nyolc általános iskolás gyermek jár külön foglalkozásra, mely

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.