szórakozás Tag


Sajnos Magyarországon még mindig nem vagyunk elkényeztetve vizes játszóterekkel, pedig a nyáron kevés kellemesebb szórakozása van a kisgyerekeknek, mint az

Ehhez a játékhoz igazán nem szükséges túl nagy befektetés! A szinte minden háztartásban megtalálható kupakok végre hasznos és nemes célt

Március 30-tól kezdi meg idei szezonját a Familypark. Mintegy 145 000 négyzetméteren várja családodat önfeledt kikapcsolódásra a Fertőmelléki-dombság szívében lévő

Különösen az ADHD-s és a szociális képességeikkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük,

Vizes programokkal a nyári melegben hosszú órákra is le tudjuk kötni a kisebbeket, nagyobbakat, hiszen nincs gyerek, aki ne szeretne

Úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben kicsit „elfelejtettünk” barkohbázni. Holott egykoron számos vonatút, osztálykirándulás és egyéb közösségi program gerincét képezte… Ugyanakkor

Alighogy véget ért a VOLT és a Balaton Sound, nyakunkon az újabb fesztivál, a Sziget, amely várhatóan idén is tömegével

Most végre itt a nyár, a meleg, és a pancsolás ideje, főleg ha meleg van a lakásban. Nem is kell

Legyen közös öröm a hintázás! A páros hinta ötletes, kreatív és biztonságos. Mutatjuk, hol találtok baba-mama hintát Budapesten. A budapest.imami.hu összeszedte,

Bábszínházból, kirakodóvásárba, játszóházból múzeumba, jégpályáról lovardába - a gondos szülők számára gyakran ilyen programokkal telik el az egész hétvége. Nehogy

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.