A gyereknevelés 9 állandó igazsága

A gyereknevelés 9 állandó igazsága

Mindenki egyéniség, mindenki más, nincs két egyforma gyerek – sokat szajkózott és vitathatatlanul igaz állítások. Kétség sem fér hozzájuk, ám vannak örök érvényű igazságok, melyek minden egyes gyerekre igazak, kivétel nélkül, bármilyen különbözőek is. Ezeket szülőként érdemes és fontos zsebre tenni – írta a Femina.

1. A gyerekek nem mini felnőttek

Egy kisgyerektől nem várható el, hogy korát meghazudtolóan önálló és illedelmes legyen, felnőtt módjára kommunikáljon, illetve kezelje a konfliktusokat.

2. Kell a közelség

A gyerekeknek szükségük van a szülő érintésére, közelségére. Nem lehet olyan zsúfolt egy nap, hogy ne jusson idő megölelni a gyereket.

3. Tisztelet

A gyerekek, attól, hogy gyerekek, ugyanúgy tiszteletet érdemelnek, mint bárki más. A felnőtt soha nem szabad, hogy visszaéljen fizikai és szellemi fölényével, esetleg nevetség tárgyává tegye a gyereket.

4. Elgyengülés és erősség

Fontos, hogy a szülő bátran megélje a gyerek előtt is az érzelmeit, megmutassa, hogy az élet velejárója, hogy néha szomorú, néha aggódik az ember. Azt azonban nem szabad felednie, hogy ő a gyerek szemében bástya, akinek erősnek kell maradnia, képesnek kell lennie uralni a helyzeteket. Ezzel teremthet a gyerekben biztonságérzetet.

A folytatás a Femina oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.