Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

Az út önmagunkhoz saját gátjaink feloldásán keresztül vezet

A napunk feladatok és megoldandó kihívások sorozatából áll. Rohanunk reggel, sietünk délután, és fáradtan esünk ágyba este. Törekszünk a legjobbat adni a munkában és a magánéletünkben egyaránt. Egy dolog szorul háttérbe sokszor: Önmagunk. Vajon hogyan találhatjuk meg az utat a saját céljainkhoz, milyen technikákat sajátítsunk el a kiegyensúlyozott élethez? Hazánk legszínvonalasabb női karrierrendezvényén ezekhez kapunk kapaszkodókat.

Mozdulataink, kisugárzásunk és cselekedeteink is árulkodnak lelkiállapotunkról. Ha valaki nincs rendben magával, az meglátszik a munkáján, sőt, sok esetben az emberekkel való kapcsolatán is. A belső egyensúly kialakítása éppen ezért fontos. A külső visszajelzések hasznosak, ugyanakkor veszélyesek is lehetnek, könnyen el tudunk veszni ezeknek a tengerében. Ha ugyanis mindenkinek meg akarunk felelni, szétforgácsolódunk. De mégis kinek a szavára adjunk?

Az önmagunk megtalálásához vezető út során egyedül vagyunk ugyan, azonban kapaszkodókért nyúlhatunk. Érdemes szakemberekhez fordulnunk, ha bizonytalanok vagyunk, és az ő tanácsaik által továbbhaladnunk. Nem kell szégyellni, hogy tanácsra van szükségünk, ezek a kérdések ugyanis nemcsak bennünk merülnek fel, sok ismert és elismert szakembert is foglalkoztatnak. A megfelelés-vágy mindannyiunkban ott motoszkál, amit jól példáz a számtalan médium, program és rendezvény, amely ezekre a dilemmákra keresi a választ.

D.Tóth Kriszta újságíró, tudósító 2013-ban például részben erre a gondolatra reagálva alapította meg saját internetes lifestyle- és kultmagazinját. A WMN-t annak az érzése hívta életre, hogy nem kell megfelelniük senkinek és semminek – csakis önmaguknak. Az alapító főszerkesztő az önbecsülés és a tökéletlenség szabadságának megtalálásáról, a kudarcokkal, sikerekkel, hibákkal és tanulságokkal tűzdelt útjáról a Jobline Női Karriernapon mesél június 10-én, 10:50-kor kezdődő „Önbizalom, szabadság a neved!” című előadásában.

Alapvető mintákat hozunk családunkból. Tudatosan dolgozhatunk ezek feldolgozásán, de tudatalattink folyamatosan dolgozik a családi ráhatásokon. Mennyiben vagyunk elődeink rabjai? L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus már hosszú idő óta foglalkozik a családi kötelékek erejével és hatásaival. A rendezvényen „Önbecsülés felsőfokon: A múlt helyett a jövőd építsd” címmel élvezetes előadás keretében tanulságos esetek és gyakorlatok alapján mutatja be, hogyan tudjuk fejleszteni önismeretünket, önbecsülésünket, hogy kéretlen örökségünk ne Pandora szelencéje, hanem egy Kincsesládika lehessen számunkra. A tippek és tanácsok azonban akkor érnek valamit, ha azt be tudjuk építeni. Komoly kihívás ezért, hogy a rengeteg inger és információ közepette igazán a jelenben élhessünk. Tegyük helyére a múlt, a jelen és a jövő viszonyát.

A HVG Extra Pszichológia Szalon: Nők és a mindfulness kérdéskörhöz személyesen hallgathatunk meg hasznos tippeket. Márky Ádám, a Center for Mindful Leadership alapítója a multitaskingról beszél majd részletesebben. „A nők több dolgot is képesek egyszerre csinálni – de jó ez nekik?” című előadásában kifejti, hogy milyen hatással van ez a munkahelyi teljesítményünkre és az egészségükre, valamint a családi légkörre. Ezt követően a Mindfulness és gyereknevelés kapcsolatát vesszük górcső alá: Dr. Szabó-Bartha Anett „Hogyan legyünk jelen gyermekünk életében?” címmel oszt meg hasznos tapasztalatokat a gyerekneveléssel járó feladatok és kihívások kapcsán. Az előadása megoldásokat, technikákat kínál arra, hogyan tudjuk teljességében megélni női életünk egyik legmeghatározóbb élményét.

A Jobline Női Karriernapot 2017. június 10-én rendezik meg a Millenáris B épületében. A rendezvény és annak minden programja ingyenes, a részvételhez csak regisztráció szükséges.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.