Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. A Mesepszichológia a gyakorlatban című könyv “használati útmutató”, segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni. Kádár Annamária, a könyv egyik szerzője a Miért kellenek a királylányok és a királyfik? című előadáson személyesen is beszél arról, hogyan láthatjuk a valóságos meséket a gyermeknevelés során.

Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége.
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy “kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába.
Kádár Annamária és szerzőtársa, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet ad az olvasók – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe, amely megmutatja, hogy a saját és családtörténetünk megalkotása hogyan járul hozzá az önbecsülésünk növeléséhez, és hogy a rítusok, szokások kialakítása által miként lehet a külső-belső világunkban rendet teremteni. A kommunikációs és érzelmi tipológia, valamint a hozzá tartozó “használati útmutató” segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni.
Konkrét foglalkozásvázlatokat is összeállítottak a népmesék érzelmi fókuszból kiinduló feldolgozásához és a Lilla és Tündérbogyó című kötetben megjelent érzelmi intelligencia fejlesztő mesék játékos megközelítéséhez. A közel kétszáz módszertani és játékötlet a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését is segíti.
December 11-én, a Miért kellenek a királylányok és a királyfik? című rendezvényen megvásárolhatóak lesznek Kádár Annamária könyvei, sőt, dedikálásra is lehetőség nyílik. Előadásában népszerű mesepszichológusunk az életmesékről, a mindennapjaink megéléséről ad képet egy különleges szemüvegen keresztül. A mesét nem magyarázni, hanem mesélni kell, ha lehet minél többet. Önbizalmat önteni a gyermekbe és ha Ő is hiszi, akkor nekünk is elfogadni, hogy ő királylány lesz a legszebb kastélyban vagy legerősebb dalia messze földön. A mese a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt gyógyítja. Mikor is beszélhetnénk erről kiemelten, ha nem az ünnepek közeledtével?

Az előadást interaktív beszélgetés követi.
Moderál: Tibenszky Moni Lisa, alapító, ügyvezető, Felelős Szülők Iskolája

Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.)

Facebook-esemény

Felhasznált cikk: a Bookline.hu ismertetője.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12