Ezért ellenkeznek állandóan a kisgyerekek

anyuka magyaráz a kislányának

Ezért ellenkeznek állandóan a kisgyerekek

Te azt mondod, hagyja abba – ő folytatja. Te azt mondod, nem – ő csak azért is csinálja. Te azt kéred, vegye fel – ő pedig újra ledobja. Olyan, mintha egy tipegővel folyamatos harc lenne az élet.


Nem csoda, ha sok szülőnek az jut eszébe, hogy a két-három év körüli gyerekek ellenkezését csak büntetéssel lehetne megtörni. Azonban, a tipegők dacossága, állandó ellenkezése rendkívül fontos fejlődési mérföldkő, és ha megértjük, mi minden megy végbe a kicsik agyában, valószínűleg könnyebben tudjuk majd kezelni ezeket a nehéz – és valljuk be, idegőrlő – helyzeteket.

A kisgyerekek agyának prefrontális rétege még nem fejlődött ki megfelelően. Ez a terület a felelős többek között a kritikus gondolkodásért, a problémamegoldásért, az impulzuskontrollért, az ok és okozat közötti összefüggések megértéséért. Az alulfejlettség pedig azzal jár együtt, hogy hiába mondjuk a kicsinek, hogy ne csináljon valamit, az agya egyszerűen nem képes ellenállni a vágynak. Sajnos, még akkor sem “sikerül” ez neki, ha tudja, hogy nem helyes, amit csinál és szeretne “jó gyerek” lenni. Az agyának az a területe irányítja, amely az érzelmekért, illetve az elemi túlélésért felelős, és a felfedezés vágya, a kíváncsiság hajtja, nem pedig az, hogy mindenáron ellenkezzen velünk vagy próbálgassa a türelmünket.

A büntetések helyett inkább állítsunk fel jól érzékelhető határokat, ugyanakkor igyekezzünk kielégíteni a kíváncsiságát, és vegyük figyelembe azt is, hogy az agya nem úgy működik, mint egy felnőttnek (vagy akár egy idősebb gyereknek).

A cikk folytatása a Babaszoba oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.