Így működik a Sulizsák program

Sulizsák

Így működik a Sulizsák program

A használt ruhákért az iskola pénzt, a gyerekek programot kapnak – hangsúlyozza a Sulizsák program megálmodója és megvalósítója. A programmal remélhetőleg csökken a ruhaszemét mennyisége, miközben a gyerekek és az intézmények is jól járnak.

Tíz évig belülről figyelte egy fast fashion márka működését – előbb osztály-, majd áruházvezető volt, később tréningeket is vezetett. Nem azért váltott, mert megtudta, milyen komoly környezeti terhelése van a divatiparnak, de az élete úgy alakult, hogy ma már a ruhaszemét problémájával foglalkozik. Kovács-Kiss Krisztina és férje tavaly októberben hívták életre a használt ruhák gyűjtésével foglalkozó Sulizsák programot. Az ötlet Krisztina férjétől ered, de a program megálmodója és és megvalósítója ő lett. A Sulizsáknak az iskolai ruhagyűjtés mellett fontos része a környezeti nevelés is – írta a témáról szóló interjúban a holyduck.hu.

Sokan nem ismerik a sokkoló adatokat: évente 12–14 millió tonna ruhaszemét keletkezik csak az Amerikai Egyesült Államokban, a többi nyugati országról nem is beszélve. Minél később kerülnek ki a ruhák a körforgásból, annál később válik belőlük szemét. A legjobb természetesen az lenne, ha mindig a körforgásban maradnának. Ám nehéz ezt megoldani addig, amíg körülbelül 80 milliárd új ruhát gyártanak és adnak el – évente.

Az Sulizsák alapítója elmondta: az úgynevezett fast fashion iparág márkáinak a legfontosabb célja az eladás. Akik fogékonyak rá, azokra nagyon hat az, amivel a fast fashion márkák csábítanak (az alapvető ösztöneinkre hatnak, például valamilyen csoporthoz való tartozás iránti igényre – a szerk.).

Az is kiderült, hogy a textilhulladék útját mennyire nem ismerjük. A legalapvetőbb, ami eszünkbe jut, hogy a ruhákat a családon belül továbbadjuk, esetleg eladományozzuk. A ruhacseréről, ruhavásárokról, bizományi üzletekről és adományboltokról már csak nagyon kevesen hallanak. A Sulizsák egy újabb opció lehet akkor, ha a család szeretne megválni a kinőtt vagy nem használt ruháktól.

Olyan, mint a papírgyűjtés

„Valahol itt is adományozásról van szó: a gyerekek és a szülők az iskolának adományozzák a ruhákat, amelyeket mi tulajdonképpen megveszünk az iskolától. Azt szoktam mondani, hogy ugyanúgy működik, mint a papírgyűjtés. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket belevonjuk ebbe a történetbe. Elmeséljük nekik, hogy mi vezet ennyi felesleghez, hogyan lesz a ruhából szemét, tartunk nekik foglalkozásokat, lesznek workshopok is” – mesélte Krisztina.

Így működik

„Az iskoláknak ez semmibe nem kerül. Ismerjük a magyar oktatási rendszer nehézségeit, ezért úgy alakítottuk ki a programot, hogy ne terheljük őket. Ha megkeres bennünket egy iskola, hogy szeretnének használt ruhát gyűjteni, akkor kötünk egy m

egállapodást, amely egyetlenegy alkalomra szól. Van saját gyártású zsákunk, amely mindenféle információt tartalmaz. Kapnak tőlünk plakátokat, amelyeken rajta van, mikorra kell behozni a zsákokat, a szülőknek szórólapot nyomtattunk. Amikor összegyűlnek a zsákok, akkor odamegyünk, lemérjük őket, az osztályokról kimutatást készítünk. Ez nagyon fontos, mert versenyeznek az osztályok. A gyerekek büszkék mindig, hogy mennyit gyűjtöttek, ezek az események nagyon jó hangulatúak szoktak lenni. A végén pedig az iskola megkapja az összegyűjtött ruhákért a vételárat.Nekünk fontos az, hogy ennek valóban menjen át az üzenete, jelenjen meg a környezettudatos attitűd is.

Mi történik a leadott ruhával?

A ruhák egy textilválogató üzembe kerülnek, ahol különböző szempontok szerint osztályozzák őket. A még használható, jó állapotban lévő darabok akár magyarországi használtruha-üzletekbe is kerülhetnek, de vannak olyan darabok, amelyeket exportálnak. Amelyek már semmiképpen sem hordhatók, azokból géprongy lesz, illetve vannak Magyarországon is olyan üzemek, ahol szálakra bontanak bizonyos textileket, és ipari textilt készítenek belőlük, azaz újrahasznosításra kerülnek. Így a folyamat végén hulladék nem is keletkezik.

A teljes interjú elolvasható a holyduck.hu oldalon.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.