Ilyen édességeket ehet a gyerek

Ilyen édességeket ehet a gyerek

A gyerekek cukorfogyasztásának fele egészségtelen élelmiszerekből származik – derült ki egy brit kutatásból. A nassolnivalóknak nem szabadna meghaladniuk a 100 kalóriát. Az sem mindegy, ez hogyan jut a szervezetükbe.

A felnőttkorra normává vált, káros életmód alapjai a gyermekkorra vezethetőek vissza. Nemcsak a fiatalok fejlődését befolyásolja jelentősen, hogy mi kerül az asztalra, de későbbi táplálkozási szokásai is ilyenkor alakulnak ki – írta cikkében a Házipatika. Az egyik kulcsfontosságú tényező a cukor fogyasztása.

A fele egészségtelen

Mindenki számára érdekes tanulságokkal zárult a brit közegészségügyi hivatal (Public Health England, PHE) kutatása, amely szerint egy átlagos brit tinédzser naponta legalább három édességet elfogyaszt, ezzel háromszor több cukrot juttatva a szervezetébe az ideálisnál. Emiatt a PHE elindított egy kampányt is, amellyel az egészségesebb nassolnivalókra hívnák fel a figyelmet.

  • A hivatal szerint az édességeknek nem javasolt meghaladniuk a 100 kalóriát, és
  • ebből sem ajánlott kettőnél többet fogyasztani.

Egy átlagos 4-10 éves kor közötti brit gyermek napi cukorbevitelének 51,2 százalékát egészségtelen élelmiszerekkel és szénsavas üdítőkkel juttatja szervezetébe. Évente körülbelül 400 kekszet, 120 süteményt, 70 adag csokoládét és jégkrémet és 150 doboz szénsavas üdítőt fogyaszt.

További részletek a kutatásból a Házipatika oldalán.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.