Megnyílt az egyszülős központ Budapesten

NAGY Anna; NOVÁK Katalin; SÁRA Botond; Rózsahegyi Ildikó

Megnyílt az egyszülős központ Budapesten

Megnyílt az ország első egyszülős központja hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.

Izoláció és a munka fontossága

Nagy Anna, a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke egy felmérésüket ismertetve arról beszélt, hogy az egyszülős családok legnagyobb problémája nem is anyagi nehézség, hanem az elmagányosodás, az izoláció. Ezért azt szeretnék, hogy az egyedülálló szülők közösségben érezzék magukat a központban.

Az alapítványhoz fordulók kaphatnak jogi segítséget, életvezetési tanácsokat, valamint igénybe vehetik pszichológusok és mediátorok szolgáltatásait is. Mindezeken túl szívesen segítenek a válás határán lévőknek és a mozaikcsaládoknak, valamint azoknak a szülőknek, akik nem láthatják minden nap a gyerekeiket – ismertette a kuratórium elnöke.

Hozzátette, hogy az egyszülős családok körülbelül fele szegénységben él, így esetükben különösen fontos szerepet tölt be a munka, ezért munkaerőpiaci szakemberekkel és fejvadászokkal tanácsadást és képzéseket is szerveznek majd.

Közlése szerint Magyarországon 300 ezer egyszülős családban mintegy félmillió gyerek nevelkedik, az ilyen családok aránya Budapesten a legmagasabb. Ezért céljuk az is, hogy a gyerekek ne azt lássák, milyen nehéz szülőnek lenni, hanem megtapasztalhassák, hogy ez a legcsodálatosabb dolog a világon – fogalmazott Nagy Anna. Elmondta azt is, hogy 13 éves működésük során több ezer család fordult hozzájuk, az egyedülálló szülőket mégis sokáig nem vették észre, szinte láthatatlanok voltak. Mostanra azonban elindult valami és végre téma lettek – emelte ki.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.