Minden lében kanál – avagy okosan a gyógynövényekkel

Minden lében kanál – avagy okosan a gyógynövényekkel

Megjelent a Kati Patika – Egészség Természetesen c. könyv

Mosolygós, kedves „füvesasszony”, aki végre papírra vetette hosszú évek tapasztalatait, tudását, amivel a családját, a barátait lelkiismeretesen gyógyítja. Végre megjelent Almásy Kati gyógynövényes könyve, Kati Patika – Egészség Természetesen címmel, mely egy olyan könyv, mely könnyen érthető, felhasználóbarát, “egészségesen” kreatív és előtérbe helyezi a természet értékeit és a hagyományokat a mindennapi háztartásban is. Kati, nemcsak kiváló fitoterapeuta, hanem fantasztikus lélekgyógyász is, aki egy-egy problémát a lélek és a test egységében kezel, odafordul és a szeretete mellett, a gondos „gyógyítójává” válhat akár az egész családnak is. Több ezer éves gyógyászat a természetbe nyúlik vissza, annak ötletes, eredetiségéhez, melyekből egy szép csokorra valót olvashatunk az új könyvben. Tessék kibővíteni kérem a házi könyvtárakat, hálásak lesznek érte.

A Kati Patika – Egészség Természetesen c. könyv segítséget nyújt azok számára, akik tudatosan szeretnék felhasználni a zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket a konyhájukban.

A könyv évszakok szerint tagolva segít eligazodni a könyv olvasóinak, Szépség, Konyha és Egészség témákban.

Számos receptet, ötletet, praktikát gyűjtött össze a szerző, Almásy Katalin,  szerkesztő-újságíró, a www.egyszervolt.hu főszerkesztője, emellett képzett természetgyógyász, 3 gyerekes édesanya, akik ezeket a teákat, főzeteket már maga is kipróbálta, s több mint 5 éve adja közre a blogjában – www.katipatika.hu, illetve a youtube – https://www.youtube.com/channel/UC5gCi910g9nwMSvaY63yKmA

csatornáján.

 

„ A könyv szerkesztésekor az volt a legfontosabb, hogy nagyon lényegre törően, egyszerűen megfogalmazva írjam le ezeket a tanácsokat. Olyan recepteket próbáltam összegyűjteni, amelyekhez az alapanyagokat könnyen megtalálhatnak az olvasók. Amelyek megteremnek a környezetünkben, vagy amihez könnyen hozzá lehet jutni. Ezeket a recepteket már én is sokszor kipróbáltam, s használtam a családom gyógyításban is. De a receptek mellett sokféle tanácsot is leírtam, így például, hogy mit kell tenni, ha megcsíp a darázs, vagy ha leégünk a napon, hogyan kell helyesen szaunázni, s mit jelent a Kneipp- kúra. Fontos volt számomra, hogy a gyerekeket is bevonjuk a növények megismerésében, ehhez írtam számos ötletet, játékot. Remélem sokan fogják forgatni a könyvet, s egy-egy recepttel segíteni tudok nekik is. „

 

A könyv illusztrációi színes fotók, ahol láthatóak az elkészített olajok, likőrök, a növények. A fotókat a szerző férje és fia készítette – Pintér Róbert és Pintér Ádám-, így vált ez a mű még személyesebbé, még családiasabbá.

 

„ Nagyon izgalmas volt a közös munka a fiammal, és a férjemmel. Férjem már évek óta fotózza a körülöttünk lévő természetet, virágokat, terméseket. A fotóit már csak ki kellett egészíteni, amelyet a fiammal együtt készítettük. Fotóztunk a saját konyhánkban, vagy épp kint a szabadban,  ahol együtt gondolkoztunk, hogy mi jelenjen meg a képen, mitől lesz érdekes egy-egy növény, olaj, vagy épp egy diákcsemege. Számomra fontos volt, hogy személyes kapcsolatom legyen a képekkel, s főleg a fotóssal. Adódott a lehetőség, hogy a fiam ezt a szakmát tanulja, s így lett számára ez a munka egyfajta kihívás, próba, s természetesen nagyon nagy dicsőség.”

 

A könyvet hívhatjuk házipatikának is, de itt fontos megemlíteni, hogy nemcsak a receptek, a növények pontos leírása és a bennük lévő vitamin és ásványi anyagok kaptak főszerepet. A cél a könyv szerkesztésekor inkább az volt, hogy praktikus legyen. Olyan ötletek, tanácsok, amelyek valóban visszaköszönnek a hétköznapokban.

 

„ 3 gyerekes anyaként szembesülnöm kellett azzal, hogy egy-egy apró betegséggel nem feltétlenül fontos elrohanni a rendelőbe. Úgy gondoltam, hogy eléggé talpraesett vagyok, s meg tudom oldani otthon is a problémákat, s mire az orvoshoz érünk, már nem is akkora a baj. Miután elvégeztem a természetgyógyász és reflexológus képzést egyre jobban hittem a növények erejében, egyre több receptet tanultam meg, s próbáltam ki. Így kerültek be a könyvbe olyan trükkök például, hogy mit csináljunk, ha leégünk a napozás során, vagy ha megcsíp egy darázs s hirtelen nincs nálunk semmi gyógyszer, hogy csillapítsuk a fájdalmat.  A praktikák mellett mindig érdekeltek a növények történetei is, hogy mit jelképeznek, milyen mesék, legendák kapcsolódnak hozzájuk. Igaz ez a könyv nem ezekről szól, de mégis egy-egy információt próbáltam belecsempészni.”

 

A könyv végén egy összefoglalót talál az olvasó, hogyha gyors segítség kell, akkor milyen házi szereket érdemes kipróbálni. Természetesen ezek irányadóak, s ha komolyabb a baj, akkor feltétlenül fel kell keresni az orvost.

 

 

A könyvet ajánljuk minden kedves olvasónak, akiknek fontos a családja egészsége, aki érdeklődik a gyógynövények egyszerű felhasználása iránt.

 

S végül álljon itt egy vers Lackfi Jánostól, akit szintén megihlettek a gyógynövények, illetve a Kati Patika könyv.

Lackfi János
GYÓGYNÖVÉNY-SOROLÓ

 

Bókol a, bókol a bodza,

Fürtös a szöszke virága,

Kék a bogyóból a lekvár,
Szörpje marad meg a nyárra.

 

Zizzen a, zizzen a hársfa,
Csöppen a méze teába,

Vírusok elmenekülnek,

Messzire nyargal a nátha.

 

Nyílik a, nyílik a zsálya,

Táncol a tarka levesben,

Meg sose hal, ki megissza,
Nem leszel, íme, beteg sem!

 

Most kivirít a kakukkfű,
Bódít az illatozása,

Múlik a rút köhögés is,

Ízesül ám a saláta.

 

Frissül a, frissül a menta,
Tőle de hűs ez a fogrém!
Tiszta fejed meg az orrod.

És üde-zöld limonádém!

 

Itt van a zsenge kamilla,
Fáj a szemed? Borogasd be…
Hű, de bizserget a púder!
Jó ez a pírra, a sebre.

 

Hogyha figyelmes a kertész,
Érik a kertben a gyógyszer,

Szűnik a ronda betegség,

És sose kell buta vegyszer.

 

 

A könyv fülszövege:

 

Melyik évszakban érdemes méregteleníteni? Mit igyunk, ha fáj a fejünk, ha magas a vérnyomásunk, vagy ha épp fáradtak vagyunk? Mi használ a szúnyogok és mi a nap ellen? Mire jók a tibeti teák? Igaz, hogy a hagymából szinte bármi elkészíthető? Mit nevezünk Nero nektárjának? Igaz, hogy a böjt nemcsak lelki, hanem testi megtisztulást is jelent? Hogyan szüntethetjük meg a tavaszi fáradtságot? Hogyan kell gyógybort készíteni? Miért kell az arcunkon görgetni a forró tojást? Mi mindenre jó a gyömbér, az alma és a körömvirágkrém? Ha bezárt a gyógyszertár, kérj segítséget a természettől! Megnyílt a Kati Patika! Almásy Katalin természetgyógyász arra vállalkozott, hogy összegyűjtse: az egyes betegségekre mi a természetes gyógymód. Hasznos tanácsokkal lát el, hiszen sok kellemetlen tünet akár gyógyszerek nélkül is megszüntethető. Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, a természet patikája mindig nyitva áll!

 

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 160 oldal
Várható megjelenés: 2017. június 05.
Méret: 124 mm x 183 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632936567

A könyvről részletesen itt

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12