Képmás-estek Pesten és Budán

Képmás-estek Pesten és Budán

Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány által szervezett Képmás-esteknek több éves hagyománya és gyakorlata van. Az ingyenes rendezvényeken családdal kapcsolatos, pszichológiai vagy egyéb mindennapi életünket érintő témák kerülnek terítékre, amelyeket szakemberek segítségével dolgoznak föl előadással, beszélgetéssel és a közönség kérdéseire adott válaszokkal.

Egy ideje a Kikötő ad új otthont a pesti Képmás-esteknek, ezért a szervezők ezentúl témaválasztáskor nem csak a lakótelepi környezetet veszik figyelembe, hanem azt is, hogy leginkább fiatalokat befogadó helyről van szó, így a következő két esten az oktatással és az internethasználattal foglalkoznak.

A Képmás magazin és a Várkert Bazár szervezésében Budán rendezett Képmás-esteket ettől az évtől Család és művészet címmel folytatják. Az új sorozat a hasznos és szórakoztató beszélgetéseken túl a művészet katarzis-élményét is a nézőknek szeretné ajándékozni, ezért minden témához előadás vagy filmvetítés kapcsolódik, amely után Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője beszélget az alkotások által felvetett kérdésekről szakértő vendégekkel.

A szeptemberi estek témája:

Budai Képmás-est: Testvérek között – szeptember 19. 19 óra
Helyszín: Várkert Bazár | 1013 Budapest, Rendezvényterem

Mennyire határozza meg személyiségünket, hogy van-e testvérünk és hány? Más társ, szülő, barát, munkaerő az, aki testvér mellett nő föl? Hogyan befolyásolja a szülő a testvérkapcsolatot, hogyan határozza meg a testvérkapcsolat az önismeretünket? Számít-e, hogy hányadikak vagyunk a születési sorrendben? Milyen konfliktusok rejlenek egy egyke és egy nagycsaládos párkapcsolatában? Hogyan változik a testvér szerepe az életükben, mikor válhat különösen fontossá a különböző életszakaszok során? Változott-e a testvér szerepe a nagycsaládok atomizálódásával?

Előadó vendég: Bolyki Brothers
Szakértő vendég: Csáky-Pallavicini Zsófia, klinikai szakpszichológus és családterapeuta
Moderátor: Szám Kati, a Képmás főszerkesztője

 

További info a programokról : www. kepmas.hu

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.