3+1 beszélgetésindító film

fiatal pár pop cornnal és távirányítóval

3+1 beszélgetésindító film

A nyári szünet közeledtével, a dolgozatok megírását követően, ha szeretnénk az időt egyszerre hasznosan és szórakoztatóan kitölteni, a filmnézés kézenfekvő megoldást kínál. A sok lehetőség közül időbe telik kiválasztani a fiatalok számára élvezhető, mégis gondolatébresztő filmeket.

A TanTrend alábbi filmjavaslatai leginkább a kiskamasz, kamasz korosztálynak szólnak, kapcsolódva az ő életük helyzeteihez. Habár iskolai filmnézéshez javasolják őket, otthon is jó választások lehetnek. A beszélgetés során elemezni lehet a felmerülő érzelmeket, konfliktusokat, és azok megoldási próbálkozásait. Egy ilyen helyzet tere lehet a szabad vélemény nyilvánításnak, így gyakoroltatva a diákokkal a szempontváltás és a kulturált vita készségeit.

A Hullám

Projekthét során egy gimnáziumi tanár megkísérli egy autoriter rendszer modellezését, és megfigyeli, hogy milyen hatást gyakorol ez a diákokra, akik sokat tanultak már Németországban a diktatúrákról. Mindenki másként vesz részt a kísérletben, ami végül tragédiával zárul.

A beszélgetés során megvitatható, hogy a szereplők hogyan illeszkedtek az autokráciába, mi volt tetteik, reakcióik hátterében. Felgöngyölíthető a diktatúra kialakulásának folyamata, és emellett az is, hogy végül milyen történések vezettek a végső kimenetelhez. Felvethető az a kérdés is, hogy a történelem órán megtanultak mit jelentenek nekünk a jelen történésekben, tudjuk-e alkalmazni a korábbi korok tapasztalatait.

Sráckor 

A Sráckor egy valós fejlődéstörténet, amiben 12 év történéseit öleli fel. A főszereplő a szemünk láttára válik kisfiúból felnőtté megannyi változás, családi nehézség és költözés közepette. A valódisága nyomán könnyen tudunk azonosulni az első élményekkel, dilemmákkal. Érzelmileg megérintő, kellően hosszú film, ami megmutatja a felnőtté válás velejét.

A feldolgozó beszélgetés során körbejárhatjuk a mindenkit érintő helyzeteket, illetve az örök kérdést, hogy vajon a környezet milyen befolyást gyakorolt Mason fejlődésére. A gyerekkor hogyan határozza meg a felnőtt személyiséget?

További filmajánlók a TanTrend oldalán.

https://www.youtube.com/watch?v=MSDDLAu0uHQ

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.