5 ok, amiért érdemes a gyereket színházba vinni

5 ok, amiért érdemes a gyereket színházba vinni

Az internet és a média korszakában retro a színház? Korántsem! Kétségtelen, hogy nehéz versenyezni a televízió széles – és megválogatandó! – kínálatával valamint az internet nyújtotta lehetőségekkel, azonban érdemes megmutatni gyermekünknek a színházat. Az első színházi élmény mindig meghatározó, sokszor sorsdöntő! Érdemes tehát iskoláskorú vagy annál fiatalabb gyermekünket mihamarabb a közönség soraiba invitálni. Mondjuk is, miért!

1. A színház működteti a gyermeki fantáziát!
A jó gyerekdarab és a belőle született előadás teret ad a gyermeki reakciónak. Nyelvezete, története a gyermeki lélekhez szabott. Létezik már csecsemőszínház is, melyben a színek, formák, dallamok alkotta izgalmas világ van a középpontban. Később érdemes a bábszínházzal folytatni, melyben az archetipikus szereplők, a gonosz és a jó már megjelennek és a mese működése mentén feltárnak tanulságokat.

2. A színházi viselkedés egy szabályrendszer. Nem árt időben elkezdeni használni.
Időben érkezés, tájékozódás a hatalmas, díszes épületben. A gyerekek számára meghatározó élmény lehet a színház belső tere, hagyjuk, hogy megcsodálják! Ülőhelyek megkeresése, nézőtéri sötét, kibírni szünetig, lehet-e felállni, megijedni, nevetni vagy tapsolni.

 

3. A gyerek a legőszintébb ítész. Ha egy színész nem érdekli, az a színész nem jó!
A gyerekközönség brutálisan őszinte. Azonnal visszajelez. Nincsenek még konvenciók a viselkedésükben, ezért nekik jobban lehet hinni, mint az X-faktor zsűrijének.

4. A gyerekdarab a legnehezebb műfajok egyike.
Ha a választott színház komolyan veszi a kiskorú nézőit és minőségi előadást készít, akkor adj esélyt a „felnőtt” daraboknak is! A nagyvárosokban található kőszínházak ma már nem hagyhatják figyelmen kívül a felnövekvő fiatalságot. Tudatosan kell nézőt nevelniük, ha azt akarják, hogy később is megteljen a színház.

5. A színház minőségi időtöltés!
Amikor a Tesco bevásárlás a legintenzívebb családi program, nem csoda, hogy a gyerek nyűgös vagy hisztis. A színházban viszont a figyelmével ’fogyaszt’. Ha a szülőt is lekötik a látottak, a gyermeknek biztos maradandó élmény lehet a színház.

+ 1 dolog, amit ne hagyj otthon, ha gyerekkel mész színházba:Magasító párna, különben végig az öledben fog mocorogni!

A folytatás a Produkciós Egyesület oldalán olvasható, kattints IDE: http://proegy.hu/2017/01/16/5-ok-amiert-erdemes-a-gyereket-szinhazba-vinni-pinokkio/

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.