Hová vigyem a kicsiket legközelebb? Hát komolyzenei világversenyre!

Hová vigyem a kicsiket legközelebb? Hát komolyzenei világversenyre!

Rendkívüli nemzetközi érdeklődés mellett 2017. szeptember 9–17. között, első alkalommal rendezi meg a Zeneakadémia a Bartók Világverseny és Fesztivált, amelyre 23 ország 65 harminc év alatti hegedűse jelentkezett. A verseny nyitónapján minden korosztály, így a legapróbbak számára is különleges programokkal, ingyenes koncertekkel készülnek a szervezők.

A komolyzene túl “komoly”, ráér találkozni vele a kicsi, majd ha idősebb lesz – hajlamosak vagyunk így gondolkodni, pedig a legmagasabb szintű muzsika és a klasszikus hangszerek pillanatok alatt lenyűgözik a még mindenre fogékony kisgyermekeket. Ráadásul egy komolyzenei világversenyen olyan atmoszférában vehetnek részt, melyre – ha megfogalmazni nem is tudják – talán egészen a sejtjeikig emlékeznek majd. Gondoljanak bele, milyen élmény a gyerekeknek egy nagyszabású sportrendezvény, egy fűtött hangulatú lelátó, többezer festett arcú szurkoló! Miért ne váltana ki érdeklődést belőlük sok-sok frakk, érdekes alakú-hangú hangszer, már-már varázslónak tűnő karmester?

A Bartók Világverseny és Fesztivál első napján a 6–10 évesek számára a már jól ismert és népszerű Liszt-kukacok Akadémiája rendhagyó foglalkozásokat kínál, melyek középpontjában Bartók zenéje áll. A száztíz éves zenepalota különleges helyszínei között a zeneszerző egykori tantermébe és a Nagyterem Művész szobájába is betekintést nyerhetnek a résztvevők. A foglalkozásokon számos pecsétet begyűjthetnek a gyerekek, amelyekért természetesen jutalom is jár majd. A szeptember 9-én, 11 órakor kezdődő ingyenes programra a szervezők minden kukacot és szülőt sok szeretettel várnak.

A nyitónap további különlegessége a Bartók Budapestje városnéző túra. A zeneszerző életének fontos helyszíneit, életútjának különleges történeteit Stachó László zenetudós tárja az érdeklődők elé. A kb. 2,5 órás program 13.00 órakor kezdődik a Csalán úti Bartók Béla Emlékház bemutatásával, ahol Bartók egykori otthonába betekintve megismerhetik a látogatók a zeneszerző géniusz mindennapjait, jellemét, különleges életútját. Innen külön busszal vezet a túra a Zeneakadémiára, az itt található Bartók terembe, ahol még további érdekességeket hallhatnak Bartókról, a zenetanárról és a koncertező művészről, egészen a legendás 1940-es zeneakadémiai búcsúkoncertjéig.  A Bartók Budapestje túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a rendelkezésre álló helyek függvényében a bartokbudapestje@zeneakademia.hu e-mail címen várják.

Nemcsak a hegedűsök számára ígérkezik a nap legizgalmasabb részének a 16.00 órakor kezdődő nyilvános sorsolás a Liszt Ferenc téren felállított szabadtéri színpadon, amelyen kiderül, ki és mikor állhat a Solti Terem színpadára a zsűri elé az elődöntők során.  A sorsolás után, 16.30-tól három, Bartók zenéjét középpontba állító ingyenes koncerten vehetnek részt az érdeklődők. Elsőként a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Képzőjének diákjai mutatkoznak be. Ezt követi a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének koncertje, műsorán Bartók 1. és 2. rapszódiájával, a Román népi táncokkal és a Kontrasztokkal. A délután további jó hangulatáról a Népzene Tanszék gondoskodik, amelynek zenészei a komponista népzene-feldolgozásaival, valamint azok eredetijével ismertetik meg a közönséget.

A nyitónapot követően szeptember 10. és 12. között a verseny elő- és középdöntői térítésmentesen tekinthetőek meg. Az egyes fordulók előtt zenetörténészek vezetik be a közönséget Bartók hegedűműveinek a világába, megtudhatjuk, hogy a versenyzők előadása során mire kell különösen figyelni. A legnagyobb izgalmak a kamarazenekari és nagyzenekari döntő követőire várnak – a szeptember 14-én és 16-án rendezett megmérettetésre a jegyek már online is megvásárolhatóak.

A kamarazenekari döntőn Mozart hegedűversenyeit adja elő a hat bejutott versenyző a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével, amelyet Ménesi Gergely vezényel. A nagyzenekari döntő versenyprogramjában három versenyző méri össze tudását, ahol Bartók két hegedűversenye mellett Beethoven, Brahms és Csajkovszkij hegedűversenyét választhatják előadásra, Ebben a fordulóban, csakúgy, mint a szeptember 17-i gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre Kovács János vezényletével.

A Bartók Világverseny és Fesztivál részletes programja megtekinthető a verseny hivatalos honlapján (http://bartokworldcompetition.hu).

A kép forrása itt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12