Gyerekek napja a Skanzenben

Gyerekek napja a Skanzenben

A szentendrei Skanzen június 25-én a legifjabb korosztályt várja változatos programokkal. Ezen a napon még a megszokottnál is több helyszínre látogathatnak el a gyerekek: lesz festőudvar, lehet készíteni koszorút, legyezőt, de még kaleidoszkópot is. A szórakoztatásról Bartha Tóni Bábszínháza és a Kaláka együttes gondoskodik.

A Felföldi mezőváros tájegységben vásári hangulat fogadja majd a látogatókat, akik ezen a hétvégén is bepillanthatnak „az egykori lakók” életébe. Találkozhatnak, beszédbe elegyedhetnek Szidóniával a színésznővel, az öreg Szatóccsal, a Kapás fiúval, a Csizmadiával, az Özvegyasszonnyal, valamint Jenőkével, a szatócsinassal.

A gyerekek ügyességüket a Csodák Palotájának logikai játékain tehetik próbára és részt vehetnek a Mákszem és Gubó túrán is.

Részletes program itt található.

A Skanzen gyerekeknek szóló helyszíneiről itt talál bővebb tájékoztatást.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.