Izgalmas családi programok is lesznek a Parti-Túra Fesztiválon

bábelőadás

Izgalmas családi programok is lesznek a Parti-Túra Fesztiválon

A szolnoki szimfonikusok ismét egy grandiózus programmal intenek búcsút a nyárnak. A komolyzenei koncerteken kívül lesz operett, úszógumi-performansz és gyermekelőadás is.

A már hagyománnyá vált Parti-Túra Fesztivál ez évben is – remélhetőleg – sokakat vonz a Tisza-parti városba. Minden esély megvan erre, hiszen a fesztivállátogatók idén is rendkívül színes palettáról válogathatnak az operettől és a Neoton Famíliával való közös koncerttől kezdve a hangszersimogatón át a Lúdas Matyi gyermekelőadásig. A programsorozat augusztus 4-én indul Szolnokon.

Parádé és barátság-gála

A fesztivál augusztus 4-én indul a szolnoki Hild téren a Szimfonikus Parádé című hangversennyel, mely egy barátság-gála is lesz egyben, ugyanis a japán Yuza és Szolnok testvérvárosi kapcsolata az idén 35 éves, így az évforduló tiszteletére is szerveződik ez a koncert a fesztivál első programjaként. A japánból érkező művészvendégek a koncerten együtt muzsikálnak a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és énekelnek a Szolnoki MÁV–KODÁLY Vegyes Karral. Ez alkalommal egy igazi multikulturális hangversenynek lehet részese a publikum, hiszen a műsoron egy japán és egy magyar zenemű mellett orosz komponisták művei szerepelnek. Az est karmestere Izaki Maszahiro. Kísérőprogramként JAPÁN ZENÉSZ SZEMMEL címmel egy ad hoc fotókiállítást is láthat a közönség a zenekar japán turnéinak fotóanyagából.

Neoton, úszógumi, Lúdas Matyi, hangszerek

Augusztus 12-én a Neoton Famíliával játszik együtt a szimfonikus zenekar, mely formáció napjainkban egyre népszerűbb. A karmesteri pálcát ez alkalommal Veér Bertalan, a szimfonikus zenekar hegedűse veszi a kezébe. A koncert helyszíne a Tiszai hajósok tere, ahol a koncert előtt egy úszógumi performansz várja a vidám kalandra vágyó gyerekeket. A fesztivál történetében főprogramként első alkalommal kerül sor gyermekműsorra, ugyanis augusztus 18-án Ludas Matyi várja a legifjabb korosztályt a Tiszai hajósok terére, ahol kísérőprogramként mesekönyv-bemutatón, a Kölyökpark – a tudatos játszóház aktivitásain és hangszersimogatón is részt vehetnek az érdeklődő gyermekek.

Operettelőadás is lesz

A fesztivál repertoárjából ez évben sem maradhat ki az operett. Augusztus 29-én a Széchenyi városrészben Cser Ádám vezényletével, 31-én pedig Szandaszőlősön Toshifumi Kanai japán karmester vezényletével Operettgála várja az érdeklődőket, mely alkalommal a legnépszerűbb operettek dalaiból hallhat válogatást a nagyérdemű.

A programokra a belépés díjtalan!

Információk a Parti-Túra Fesztivál honlapján.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.