Jótékonysági koncert Böjte Csaba testvér munkásságának segítésére

Böjte Csaba plakát

Jótékonysági koncert Böjte Csaba testvér munkásságának segítésére

Az idén 25 éve Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb Velünk a Világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány együtt szervez jótékonysági koncertet 2018. szeptember 13-án a Budapest Papp László Sportarénában, amelyen közösen tesznek tanúságot arról, hogy mindenkinek, akármilyen hátrányos helyzetben is van, lehetősége van úgy élni, hogy általa is jobb legyen a világ.

2018 a Családok éve. A család fontosabb minden más társas kapcsolatnál, generációkon keresztül kihat értékeinkre, kapcsolódásainkra, viselkedési mintáinkra. Fontos, hogy a család nélkül felnövő gyermekek és a fogyatékossággal élő emberek is merjenek családban élni, gyermeket vállalni. Az idén 25 éves, Déván létrehozott Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb Velünk a Világ! rendezvény kiemelten szeretné a figyelmet a nem klasszikus családban felnövők felé fordítani.

„A negyed évszázad alatt az Alapítvány közel hatezer gyermeket fogadott be, többen közülük, a nálunk töltött tíz-tizenöt év után, ma már sokgyerekes családanyaként, családapaként élik életüket.” – mondta el Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója. „A gyermekgondozási központokban jelenleg is 83 helyiségben 2135 gyerekkel élünk nagycsaládban.”

A szakképzés segítése

A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezést a sérült előadókból álló NEMADOMFEL Együttes hívta életre 2008-ban azért, hogy megmutassa, a hátrányban élők és a fogyatékos emberek is olyan értékeket hoznak létre és továbbítanak, mellyel másokat is gazdagítanak. A pénz az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány számlájára kerül. Az idei koncert bevételét a Csaba testvér otthonaiban felcseperedett fiatalok szakképzésére szeretnék fordítani.

A koncerten méltán híres, elismert előadók lépnek fel: Szikora Robi, EDDA, Republic, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, Oláh Ibolya, Pintér Béla, Mihályi Réka (Group’n Swing), Presser Gábor, Never Give Up Gospel Kórus és még sokan mások.

Mindannyian szeretnénk megélni az élet ajándékait

A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezés, és a koncertek üzeneteinek ereje már számos programban megmutatkozott. „A Jobb Velünk a Világ! számunkra nem rendezvények sorozatát jelenti, hanem egy olyan üzenetet, amely mindannyiunknak szól, akik az élet ajándékát kaptuk, bármilyen élethelyzetben is élünk.” – mondta el Papp Szabolcs, a Jobb Velünk a Világ! program és a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „Mindannyian akik megszülettünk, szeretnénk az élet ajándékait megélni, a család boldogságát megtapasztalni. Fontos, hogy segítsük egymást abban, hogy ez minél inkább megvalósuljon! Ez a jó szándék, hajt minket évről évre, hogy folyamatosan egyre több programot valósítsunk meg fogyatékossággal élő embertársaink jobb és elfogadottabb életkörülményeinek megteremtése érdekében Magyarországon” – tette hozzá Papp Szabolcs.

Az együttműködés célja, hogy a nem klasszikus családban felnövekvők, a fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű személyek a társadalom egyenrangú tagjai legyenek az élet minden területén, így a családalapításban, a családi biztonság megteremtésének lehetőségében is. A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezés olyan esemény és gondolat, mely nagymértékben hozzájárul ennek társadalmi elfogadásához.

Szövetség az életért

„Szeretettel hívlak, gyertek el 2018. szeptember 13-án Budapestre az Arénába, és kössünk szövetséget az életért, döntsünk közösen az élet, a gyermek tudatos vállalása mellett, a reménnyel teli közös holnap mellett!”- szólt mindannyiunknak Böjte Csaba ferences rendi szerzetes meghívása a Jobb velünk a világ! 2018-as rendezvényére.

A Jobb Velünk a Világ! 2018-as programja a Szent Ferenc Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésében valósul meg.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.