Kultúrával a családokért

Kultúrával a családokért

Nagyszabású, ingyenes programsorozat indul: Majdnem ötszáz ingyenes, a családokat támogató programot szervez a következő két évben a Zsolnay Örökségkezelő NKft. a Kultúrával a családokért (EFOP-1.2.1-15-2016-00525 sz.) projekt keretében. A családalapítás előtt álló fiatal pároknak, gyermekes és krízishelyzetben lévő családoknak, valamint időseknek is szerveznek foglalkozásokat. A projekt kiemelt figyelmet fordít a generációk közötti együttműködésre.

pexels-photo-111287.jpegA Széchenyi 2020 program keretében meghirdetett Védőháló a családokért felhívás 40 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásával február 1-jén indította el új, ingyenes programsorozatát a ZsÖK NKft., Kultúrával a családokért címmel. Ennek keretében a kultúra eszközeivel kíván a családok számára élményszerű, fejlesztő programokat szervezni. A kétéves időtartam alatt kb. 5000 látogatót várnak a 30-féle, összesen 457 programra, melyek között szerepelnek ismeretátadó, készségfejlesztő, tanácsadó és a kultúra eszközeivel kikapcsolódást nyújtó programok. Ezek elsősorban a Zsolnay Kulturális Negyedben, valamint a ZsÖK belvárosi helyszínein kapnak helyet.

– Hiszünk abban, hogy részben kulturális kérdés az is, hogy a családok milyen állapotban vannak egy adott társadalomban – mondta dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Kifejtette, hogy ezt sok eszközzel lehet fejleszteni, és szakértők bevonásával olyan programokat lehet generálni, amelyek által „hihetünk abban, hogy ez a pénz hozzá fog járulni ahhoz, hogy a legkisebb társadalomalkotó közösségeink, a családok megerősítésén keresztül a helyi közösségek is tovább erősödjenek.”

– Hatalmas vállalkozásba vágtunk, de biztos vagyok benne, hogy megéri az erőfeszítéseket, hiszen szeretnénk hozzájárulni a boldogabb, egészségesebb családok számának növeléséhez – mondta el Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A projekt kiemelt célcsoportját képezik a gyermekeket nevelő családok, akiknek testi-lelki-szellemi egészségét, mentálhigiénéjét, illetve mindennapi feszültségeik kezelését és krízishelyzeteik átvészelését rendkívül gazdag programválaszték biztosításával igyekszik támogatni; ennek érdekében a ZsÖK 14 partnerrel kötött együttműködési megállapodást.

Az események négy tematika köré szerveződnek. (1.) A fiatalok családi életre való felkészítésében nyújt segítséget a Házasság Hete programsorozat. (2.) A szülők gyermekneveléssel kapcsolatos ismereteinek bővítését célozza a Szülőakadémia előadássorozat, amelynek keretében előadást tart többek között Prof. Dr. Bagdy Emőke és Pál Ferenc atya is. Az érdeklődők részt vehetnek asszertív kommunikációs tanácsadásokon, különböző workshopokon, művészetterápiás foglalkozásokon, konzultációkon. (3.) A sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családokat segítő programok közé tartozik többek között a Válás és újjászületés című egyéni tanácsadás, valamint az Alzheimer Café, amely a demenciával érintett betegek, családtagjaik egy csésze kávé melletti előadássorozata. (4.) A családi közösségépítő programok célja elsősorban a kikapcsolódás, az együttlét. Ilyen a Muzsikáló Családok című koncertsorozat, amelynek keretében a PTE Művészeti Karának neves muzsikusa – köztük például a világhírű gordonkaművész, Várdai István – családtagjaikkal zenélnek együtt. Ugyancsak tartalmas szórakozást kínál az Együtt épít a család, a Családi társasjáték vagy ÉlményMűhely című kreatív program.

A programok részletes leírása:

Házasság Hete-programsorozat

A Szülőakadémia-előadássorozattal szorosan összefonódva, a 2017-es és 2018-as országos Házasság Hetéhez csatlakozva előadások februárban a kiegyensúlyozott párkapcsolatról, a boldog házasságról a felkészítés, illetve a megerősítés és a fejlődés jegyében.

 

Szülőakadémiaelőadássorozat

Országosan ismert szakemberek (többek között Prof. dr. Bagdy Emőke, Bíró László püspök, dr. Koltai Mária, dr. Pécsi Rita) havi rendszerességgel tartanak előadásokat a párkapcsolatok, a házasság és a családi kapcsolatok alakulásáról, a gyermeknevelés szépségeiről és nehézségeiről, a problémák megelőzésének lehetőségeiről, az önismeret fontosságáról, a krízisek kezelési lehetőségeiről.

 

Egyéni tanácsadás szülőknek

A daltanulással és néptánccal egybekötött Gyermekjátszó programhoz kapcsolódóan, azzal párhuzamosan kéthetenként személyes beszélgetés, egyéni tanácsadás szülőknek a családi élettel, párkapcsolattal, gyermekneveléssel, generációs feszültségekkel összefüggő kérdésekről. Miközben a gyerekek játszanak, a beszélgetést vezető mentálhigiénés szakember nyújt lehetőséget az együttgondolkodásra.

 

Játékakadémia

A játék, amely összeköt (2017. nov., 2018. nov.)

A résztvevők új ismereteket, továbbá jól adaptálható játékokat és játékos módszereket is elsajátíthatnak, amelyek alkalmasak otthoni alkalmazásra is, de különböző tevékenységi területek megújítására, közös, játékos programok megvalósítására, valamint más szülőknek „best practic”-ként való továbbadására is hasznos lehet.

 

Elég jó apa

Tudatos jelenlét tréning: önismereti meditációs technika problémamegoldásra, feszültség- és stresszkezelésre. A workshop az édesapák, és rajtuk keresztül a szülőpár, illetve a család egészének mentálhigiénés megerősítését vállalja fel. Egyrészt készségfejlesztő, stresszkezelési technikát átadó program, másrészt kiindulási pontja lehet egy édesapákat tömörítő, nagy jelentőségű önsegítő csoportnak.

 

Megújulás

Kanizsai Melinda művészetterápiás csoportfoglalkozása. A kisgyermekes anyukák számára indított foglalkozás elsősorban a zeneterápia (ugyanakkor a rajz, a mese és a mozgásterápia elemei) segítséggel hozzájárul a kisgyermekes anyukák testi-lelki-szellemi egészségének (mentálhigiénéjének) javításához. A részvétel eredményeként az anyukák aggodalmai, feszültséghelyzetei oldódnak, stresszkezelési technikáik bővülnek.

 

Asszertív kommunikáció

Az asszertív kommunikációs tréningen egy olyan határozott és intelligens konfliktuskezelési módszert ismerhetünk meg, amely abban segít, hogy ki tudjuk fejezni a gondolatainkat, érzéseinket anélkül, hogy mások érdekeit, szükségleteit megsértenénk. Elsajátíthatjuk azt, hogy hogyan legyünk nehéz érzelmi helyzetekben is jó érdekérvényesítők.

 

Esetmegbeszélő szerepjátékos szülőcsoport

A csoport célja, hogy fiktív/kitalált mindennapi, családi-nevelési helyzetek kapcsán „helyzetbe hozza” a résztvevőket. A csoporttagoknak meg kell fogalmazniuk, hogy hogy érzik magukat mások (szülőpár, kamaszgyerek) bőrébe bújva. Ez a játék fejleszti a tagok empatikus készségét, és segíti a konfliktushelyzetek, családi krízisek megelőzését.

 

Alzheimer Café

Egy nemzetközi mintára létrejött önkéntes szerveződés, egy közösség, amely az Alzheimer-kórban és a szellemi hanyatlás más típusaiban érintettek, családtagjaik, gondozóik és a téma iránt érdeklődők számára biztosít találkozási lehetőséget. Az Alzheimer Café találkozóin egy csésze kávé mellett, támogató légkörű beszélgetés során választ kaphatunk kérdéseinkre, megoszthatjuk tapasztalatainkat, aggodalmainkat. Meghallgatást, együttérzést, lelki támogatást kaphatunk sorstársainktól, illetve tanácsot kérhetünk szakemberektől. Minden alkalommal szakértők tartanak rövid előadást a szellemi hanyatláshoz kapcsolódó témában.

 

Válás és újjászületés

A strukturált önsegítő csoport válságos élethelyzetekben – válságba került házasság, élettársi- vagy tartós kapcsolat megszakadásakor – segít. A foglalkozásokon veszteség-feldolgozó, érzelmi intelligencia növelő, önismereti és relaxációs gyakorlatok segítenek abban, hogy elengedjük sérelmeinket, megbocsássunk önmagunknak és a másiknak, így a veszteségből új erőt merítve új emberré válhatunk.

 

Zsolnay Program

A Zsolnay Program kulturális és közművelődési missziót teljesít. Lehetőséget teremt arra, hogy a megye különböző településeiről érkező családok csoportosan bejárhassák a Zsolnay Negyed épített és szellemi örökségét bemutató látnivalóit, és eljussanak egy planetáriumi előadásra.

 

Alkotó családok

Kire ütött ez a gyerek?

Az alkotói pályázat célja a generációk közötti kapcsolat generálása, a személyes példakép személyiségintegráló hatásának megerősítése, az élményalapú, együttes szabadidős programok támogatása, a közös tevékenység és alkotás örömének megtapasztalása. Az alkotói pályázat keretében korcsoporti bontásban olyan pályaműveket várunk, amelyeket a felnőttek és gyerekek közösen alkotnak meg. A témafeldolgozás történhet képzőművészeti (rajz, festmény, montázs, szoborkészítés) tevékenységek által vagy a média eszköztárnak felhasználásával (fotósorozat, kisfilm).

 

Gasztrosuli

Szeretjük a házi finomságokat, a helyi termékeket. De vajon miért olyan különlegesek, és valóban annyira finomak? Ezekre a kérdésekre is választ ad Gasztrosuli-program, amelyben helyi termék-előállítók mutatják be a nagymamáink receptjei-, és saját kreatív ötleteik alapján készült élelmiszer-termékeiket – mézet, lekvárt, szörpöt, sajtot, házi kolbászt és stifoldert, valamint mangalica termékeket. A szervező Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület nevében várjuk az ínyenceket, a különlegességek kedvelőit.

 

Együtt épít a család

A DUPLO nem csak egy szuper játék, amellyel minden korosztály remekül szórakozik, hanem rengeteg készséget is fejleszt: szem-kéz koordinációs képességet, a kreatív, problémamegoldó gondolkodást. A foglalkozásokon gyógypedagógus ad ötleteket az együttjátszásra.

Ajánlott korosztály: 1,5-6 éves gyerekek és szüleik

 

Családi társasjáték

A Kölyök JátsszMaA társasjátéknak nagy szerepe van a szabálytudat kialakulásában. A közös játék során a gyerekek empátiát, türelmet, egymás elfogadását tanulják meg. A foglalkozáson – mely a különböző generációk élvezetes közös programja – a JátsszMa társasjáték-klub csapata segít eligazodni a szabályok között, és megtanítja a felnőtteket ismét játszani.

Ajánlott korosztály: 3-10 éves gyerekek és szüleik

 

Kis Pékműhely

A foglalkozás résztvevői a közös alkotásnak köszönhetően, hagyományos receptek segítségével életviteli tanácsokat is kaphatnak. A Pékműhelyben hagyományos, elsősorban ünnepkörökhöz kapcsolódó sütemények, péksütemények (pl. húsvéti kalács, mézeskalács, ünnepi kenyér, stb.) sülnek a kemencében.

 

Ringató Műhely

Művészetre nevelés a családban. A workshop azt kívánja bemutatni, hogy hogyan kezdődhet el már csecsemőkorban a gyermekek zenei nevelése. Továbbá segít a szülőknek eligazodni a gyermekirodalomban, és hangsúlyozza a képi ábrázolás jelentőségét.

 

Egy kis családi zene

Amatőr muzsikáló családok koncertsorozata. A hangversenyek programját az egyes zeneiskolák állítják össze válogatva növendékeik családi produkcióiból. Az együtt zenélő szülők és gyermekek mind a produkcióra való felkészülés, mind a koncert során közös zenei élményhez jutnak, nemkülönben a hallgatóság is.

 

Muzsikáló családok

Pécsi, országos hírnevet szerzett zenészcsaládok kamarazenei koncertsorozata.

A fellépő professzionális művészek a PTE Művészeti Kar Zenei Intézetének sikeres művésztanárai és már befutott művész gyermekei, akik példát mutatnak a családon belüli tehetséggondozásra. A kamarazenei koncertsorozat azt mutatja be, hogy szülők és gyerekek milyen művészi összhangra képesek a közös muzsikálás alkalmával.

 

Picasso, vagy amit akartok

Családi alkotóműhely kicsiknek és nagyoknak. Az óvodás, valamint általános iskolás gyerekek és szüleik, nagyszüleik számára induló képzőművészeti műhely legfontosabb célja, hogy minél többen felfedezhessék az alkotás örömét, megismerhessék a bennük rejlő kreativitást, a családi alkotómunka erejét. A résztvevők átélhetik az együtt alkotás örömét, és ennek az élménynek köszönhetően a családtagok nemcsak egymáshoz, de a kortárs képzőművészethez is közelebb kerülhetnek.

 

Életem legszebb pillanata – pályázat (2017. május)

Pályázat nagyszülőknek, akik megírhatják életük legszebb momentumát, az unokáik pedig illusztrálhatják a történetet. A legjobb alkotásokat kiállítjuk és díjazzuk. A lényeg: „Jó együtt lenni és alkotni az unokámmal/nagyapámmal vagy nagymamámmal. Közös élmény, büszkeség és öröm, hogy mások is megismerik majd: mire vagyunk mi képesek ketten.”

 

Filmklub – Klasszikus és modern kereszténység

A félévente egy alkalommal megtartott, vetítéssel, előadással egybekötött filmklub elsődleges célja a családok idősödő, illetve idős tagjainak aktivizálása. A minőségi szabadidős programon megtapasztalhatják a közösségi élményt, és ez hozzájárul a kommunikációs-készség, önismeret fejlesztéséhez, illetve támogatja a testi-lelki-szellemi frissesség megőrzését.

A filmklubot vezeti: Szilágyi László irodalomtanár

 

Irodalmi Kávéház

A program az idős generáció aktivizálásához, szellemi frissességének megőrzéséhez illetve javításához kíván hozzájárulni az irodalom „csatornáján” keresztül. Irodalmi előadások és beszélgetések Sólyom Katalinnal és Füsti-Molnár Évával, a Spurgeon-díjas Gerzsenyi Sándor lelkipásztorral, Kovács-Popa Daniella és Millei Lajos (Lengyellel), dr. Papp Lajos szívgyógyász professzorral, Kircsi László zeneesztétával, Herjeczki Kornéllal a Házasság Hete országos koordinátorával és Dr. Pais Ella Regina főiskolai tanárral.

 

Családi nap a Gyugyi-gyűjteményben

A családi program keretében a szülők tárlatvezetésen vehetnek részt, a gyerekek pedig játékos múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerkedhetnek a Zsolnay Negyeddel.

Ajánlott korosztály: 3-6 év

 

Ügyesmami – Kézimunka foglalkozás

Az anyáknak rendkívül fontos, hogy a gyes ideje alatt is érezzék, tudják, nem csak etetés, pelenkázás, altatás van a világon. Program anyukáknak, akik kedvet éreznek maguk elkészíteni egy-egy kis ruhadarabot gyermeküknek, és szeretnének megismerkedni a varrás, kötés és horgolás alapjaival. A műhelyt Vata Enikő textiltervező művész vezeti. A program alatt gyermekfelügyeletet biztosítunk.

 

ÉlményMűhely

Kreatív, játékos családi program az örömteli közös alkotás és felfedezés jegyében havonta egyszer. A legújabb művészeti, matematikai, tudományos modellező készletekkel (pl. Jomili, Zometool, 4Dframe, Lux) a legkisebbek frissességére, az idősebbek tapasztalataira építkezve garantált a közös családi élmény. Az ÉlményMűhely 2017-ben és 2018-ban is kapcsolódni fog a Szamárfül Családi Fesztiválhoz.

 

Senior program (2017. március, október, 2018. március, október)

A személyiség harmóniája és a tervezés fontossága nyugdíj előtt és alatt. Az egész napos programok témái: Bakancslista; Az aktív idős korra való felkészülés; A családon belüli generációs együttműködés – egymást segítő/támogató, a családi összetartozás erejét növelő – megalapozása, és túlzások nélküli, helyes arányainak kialakítása.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.