„Májusi tánc” – családi program a Skanzenben

„Májusi tánc” – családi program a Skanzenben

Május 14-én 500 táncos, 50 programmal köszönti az 50 éves Skanzent. Mesék, koncertek, néptánc-bemutatók és különleges programok várják az érdeklődőket.

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség hagyománnyá vált éves rendezvényének idén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum ad otthont. A látogatók délelőtt fésülködési technikákkal ismerkedhetnek, bepillanthatnak a copfok, kontyok, csutrik és kakasok készítésének titkaiba. Rég elfeledett meséket és élettörténeteket hallhatnak hagyományos mesemondók előadásában. Lesz tánctanulás és viselet-bemutató, ahol a vendégek népviseletbe öltözve szelfizhetnek is. Nem maradhatnak el a nap programjai közül az ügyességi játékok és a kézműveskedés sem.

Délután az Amfiteátrum színpadán hagyományéltető együttesek mutatkoznak be az ország különböző pontjáról. Láthatunk szőlőpásztorkodást az őcsényi Bogár István Hagyományőrző Együttes előadásában, szüretet a mórágyi pincesoron a Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes tolmácsolásában. Pünkösdi szokásokat elevenít meg a Püspökhatvani Népi Együttes. Lesz kukoricamorzsolás, zsinnyegetés, regutázás és lakodalom is. Természetesen táncban elbeszélve.

Minden népzene és néptánc iránt érdeklődőt szeretettel vár a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Skanzen!

Részletes program itt olvasható:

http://skanzen.hu/hu/latogatas/programok/majusi-tanc

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.