Megelevenedő lovas hagyományok a Kurultaj fesztiválon

magyar lovasok

Megelevenedő lovas hagyományok a Kurultaj fesztiválon

Gyerekprogramok, nomád tábor, bemutatók, seregszemle, a honfoglalás, és persze lovak, lovak és lovak – mindenkit vár a jubileumi Kurultaj augusztus 10. és 12. között.

Fotó: kurultaj.hu

Hagyományőrző és lovasversenyekkel, kiállításokkal, tudományos előadásokkal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja idén Bugacon a Kurultaj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja a látogatókat augusztus 10. és 12. között.

Szabó László, Bugac polgármestere a rendezvényt bemutatva felidézte, hogy Bugacon először tíz évvel ezelőtt rendezték meg a magyar törzsi gyűlést, amelyet évről évre egyre többen látogatnak.

Bíró András Zsolt antropológus, a rendezvény főszervezője szerint az első Kurultaj megszervezésekor nem gondolták, hogy ez az összefogás egyszer akkorára nő majd, hogy a “nagy szimbolikus turáni világ, a sztyeppei lovas nomád civilizáció bemutatásának legnagyobb ünnepe lesz”. A törzsi gyűlésen a magyarokkal együtt 27 nemzet vesz részt, és több mint ötven programon adnak ízelítőt kultúrájukból a hun-türk tudatú népek képviselői.

Különleges programok

Fotó: kurultaj.hu

A jubileumi Kurultajra különleges programokkal is készültek, a nagy megszokott műsorelemek mellett. Megrendezik például a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző seregszemléjét, amelyen az előzetes regisztrációk alapján mintegy 400 csoport vesz részt. Ez a seregszemle bemutatja a honfoglaló ősök lovaskultúráját és viseletét, de a lovas nomád harcművészet különböző ágait, valamint több olyan hagyományőrző sportot is, amelyet nemcsak Magyarországon, de a sztyeppei lovas nomád kultúrában máshol is játszanak.

Lesz lovasverseny és lovasbirkózás, a résztvevők megismerhetik a nomádok csapatjátékát, a köbörét, továbbá itt rendezik meg a bothúzó Európa-bajnokságot is. A nemzeti övbirkózó verseny, valamint az íjász és a lovasíjász verseny nyertesei a szeptemberi nomád világjátékokon is részt vehetnek Kirgizisztánban.

Attila jurtája

Fotó: kurultaj.hu

Idén is felépül Attila jurtája, amelyben a Kárpát-medencei hun időszak rekonstruált kincseit mutatják be, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményéből eredeti honfoglalás-kori csontok és különböző arcrekonstrukciók is láthatók lesznek. Itt mutatják be először annak a hun előkelőségnek a koponyáját is, amelyet tudósok nemrégiben találtak meg Kecskeméttől nem messze.

A rendezvénysátorban tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal várják a közönséget, akik antropológusok, régészek, genetikusok segítségével ismerhetik meg a sztyeppei lovas nomád kultúra történetének különböző elemeit. Mindezeken túl számos gyermekprogrammal, kézműves vásárral és egy hatalmas, hagyományőrző nomád táborral is készülnek a látogatók számára.

Bíró András Zsolt azt is elmondta, hogy idén lesz a pozsonyi csata 1111. évfordulója, amelyet egy csatajelenettel idéznek fel. Ebben az élőképben látható lesz, amint a lovas nomád magyar seregek megütköznek a Frank Birodalom katonáival.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.