Gyerekjóga otthon – egyszerűen mesés!

Gyerekjóga otthon – egyszerűen mesés!

A jóga jó, testnek és léleknek. És a gyereknek is. Ha csinálja. Ha csináljuk. Együtt. És ehhez nem kell több ezer forintot egy-egy felkapott jógastúdióban hagyni, elég, ha egy kicsit összeszedjük magunkat, és otthon vagy a szabad levegőn jógázunk együtt, megkötések nélkül. A Dívány.hu cikke.

Hogyan álljunk neki?

Először is tisztáznunk kell, hogy mi a gyerekjóga, illetve miben különbözik a „felnőtt jógától”. Erről részletesen írtunk ebben az interjúban, érdemes elolvasni.

Ahogy az egyik legelismertebb gyerekjóga-oktató honlapon írják, a gyerekjóga nemcsak testmozgás, sőt. Inkább játék, mese, drámajáték. Mindez egy időben, nagyjából 45 percen keresztül, de ha otthon vagyunk, úgyis felesleges az időt mérni, a gyerek tudatni fogja velünk, mikor elég neki a jógamóka! Az elején bizonyosan kevesebb ideig tud majd koncentrálni, de idővel és gyakorlással ez az idő kibővíthető.

A jóga nem vallás és nem is sport. Ez a mozgáskultúra, illetve inkább életfelfogás Indiából ered, ahol a jógik a természetben megfigyelték az állatokat és a növényeket, majd a legjobb tulajdonságokat elsajátították, leképezték, ezekből erednek az ászanák, a testtartások.

A gyerekjógánál azonban a test „mozgatásánál” sokkal többről van szó. Játékos formában hangokat utánzunk, pl. az mackóbrummogást, bagolyhuhogást, stb., amivel a felgyülemlő feszültségeket nagyszerűen le lehet vezetni, és közben a jógalégzés gyakorlására is fel lehet készülni.

Wittman Viki, gyerekjóga-oktató szerint a családi jóga élmény a gyereknek. Mert ott együtt vagyunk, együtt mozgunk játszunk, mondókázunk. A gyerek minél kisebb, annál közelebb van önvalójához, még kevés tanult dolgot vett fel, tisztában van szükségleteivel, hogy neki mi a jó, mi esik jól, és jó esetben ezt kifelé is tudja kommunikálni.

Nekünk – leegyszerűsítve – csak figyelnünk kell rá, és tudni fogjuk, hogy éppen mire van szüksége. Ha nem tud egy helyben maradni, folyamatosan rohangál, ugrál az ágyon, forog-pörög, akkor nagy mozgástérre van szüksége, ezt kell neki biztosítanunk; akkor teszünk jót, ha matracostól, takaróstól kivonulunk egy közeli parkba, és ott folytatjuk a jógajátékot. Ha hangosan visít, kiabál, és mi rászólunk, akkor egy időre elcsitíthatjuk, de majd a legváratlanabb helyzetekben fogja elkurjantani magát. Olyan szituációt, helyet kell teremtenünk, ahol kiabálhat, sikíthat. Ekkor segítségül hívhatjuk például az állatok hangutánzását, az oroszlánbőgést, stb. Ha kiengedi magából ezáltal a feszültséget, megnyugszik.

Szabaduljunk ki, szabaduljunk fel!

A jóga több szinten hat; érzelemre, a tüdőkapacitásra, a koncentrációra és az önkifejezésre. A recept; vegyünk egy tetszőleges korú gyereket és egy anyukát, jó esetben egy apukát és egy testvért, barátot, ovis társat, stb. Menjünk ki a szabadba, vagy egy nagyobb zárt térbe. Mondjuk a gyereknek, hogy most játszani fogunk! Nem jógázni, nem tornázni, nem testet edzeni, nem fejleszteni. Játszani.

A gyerekjóga órák is meditációval kezdődnek, ahogyan a felnőtt verzió, ekkor lecsendesítjük elménket, megnyugszunk, megérkezünk. És persze ne azt mondjuk a gyereknek, hogy feküdj le, és maradj úgy percekig! Számukra mindent a mese, a játék és az elvégzett feladatért járó jóérzés felől kell megközelíteni! Tehát mondhatjuk neki, hogy „az az ügyes, aki nem csak mozogni tud, hanem mozdulatlan is! Csukd be a szemed, és kérd meg a kezeidet, hogy ne mozogjanak! Kérd meg a lábaidat, hogy ne mozogjanak! Stb.”

És így végigmehetünk az összes testrészükön, ezzel felébresztve a testtudatukat. A gyerekek még rendkívül jó testtudattal rendelkeznek, aztán az elvárások, a betanult pózok és a kor előrehaladtával ez egyre jobban elkopik. Felnőttként inkább már csak egy-egy érzékelésre tudunk koncentrálni. Viszont ha gyerekkortól ráirányítjuk a figyelmet a test rezdüléseire, ez a testtudat aktív marad.

 

A cikk folytatása a Divany.hu oldalon olvasható, katt IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.