Sportos Vakáció a városban 2017

Sportos Vakáció a városban 2017

Ötödik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok” keretében az immár hagyományosnak mondható „Sportos vakáció a városban” elnevezésű eseménysorozatot: a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokon vehetnék részt az általános és középiskolás fiatalok.

A programok összeállításánál elsődleges szempont volt, hogy minden korosztálynak és érdeklődési területnek kínáljanak változatos és érdekes tevékenységeket.

A foglalkozásokon, közös játékokon, amelyek egész nyáron ingyenesen vehetők igénybe. Előképzettségtől, tehetségtől függetlenül várják a gyermekeket.

Játékos ökölvívás, judo, labdarúgás, kosárlabda, asztalitenisz, röplabda, vívás, néptánc, történelmi táncház, sakk, gipszkorszak játszóház, meccslátogatás várják majd a gyerekeket.

Az ingyenes lehetőségek biztosításával az a cél, hogy a gyermekekkel megszerettessék a sportot, a játék és a mozgás örömét, és hozzásegítsék a szünidő alatt a városban vakációzó gyermekeket is a szabadidő élménydús, aktív és egészséges eltöltéséhez. A programokon a gyermekek társaságot találnak az elutazott barátok, osztálytársak helyett, kimozdulnak otthonról, megismerkedhetnek több sporttal, művészettel, kellemes órákat tudnak eltölteni, játszanak, megmérkőznek egymással, versenyeznek, a programadók lekötik a résztvevőket.

Valóban teljesen ingyenes lehetőség.

Bármelyik gyerek, fiatal részt vehet benne, semmi féle előképzettség, sportban való jártasság nem szükséges hozzá. 

Helyszínek, foglalkozások, időpontok: A részletes programajánló a Mozaikgsz.hu honlapon és az IKP programsorozat  Facebook-oldalán lesz olvasható.

A programokkal kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezete részéről Szobotka Gyöngyvér tud felvilágosítást nyújtani (tel.: 06-20-328-0228, e-mail: szobotka1@t-online.hu).

A kép forrása ITT.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.