52 dolog, amit szeretném, ha tudna a fiam

52 dolog, amit szeretném, ha tudna a fiam

Ha az otthonodban akár csak egy olyan fiú is van, aki éppen a kamaszkor küszöbén áll, akkor ne menj sehova, olvasd el ezt. Álljanak itt azok a mondatok, amiket szeretném, ha tudnának a serdülő fiaim…. ha végre meghallgatnának.

A Szülő 2.0 szerzője fordított le egy érdekes listát, ebből idézünk.

Ha vannak jó barátaid, az egy áldás. Jó barátnak lenni kötelező.

A nőknek jobb a szaglásuk. Kell ennél többet mondanom?

Eltusolni az okozott galibákat nem vall túl jó jellemre. Az igazi férfiak saját hibáikért felelnek, bocsánatot kérnek és megpróbálják helyrehozni, amit tettek.

Ne készíts fotót a nemi szervedről, mert a nagyanyád Facebook-oldalán fog kikötni, és biztos vagyok benne, hogy te ezt egyáltalán nem szeretnéd.

Nem az vagy, amit eszel, vagy ahol élsz. Te, te vagy. És ha ez nem működik, akkor attól, hogy megváltoztatod az étrendedet, vagy máshová költözöl, semmit sem fog javítani a helyzeten.

A tisztaság szexi. A gondolkodás szexi. A matt részegség szánalmas.

A számítógépes játékok nem feltétlenül erőszakosak, de biztosan nem tesznek jobb gyermekké, baráttá, diákká. Mértékkel játssz!

Az alvás nem oldja meg az összes problémádat, de a nemalvás biztos, hogy újakat kreál.

A szervezetednek nemcsak gyorskajákra van szüksége. Add meg neki, amire valóban szüksége van.

A sportolás boldogabbá és egészségesebbé tesz. Találd meg a megfelelő sportot!

A házastárs kiválasztása az egyik legfontosabb döntés az életben. Ne hagyd, hogy a szíved figyelmen kívül hagyja az eszedet, vagy fordítva.

A barátnőid azok a nők, akik támogatnak téged, szeretnek téged, sosem fognak lefeküdni veled, de az életed legfontosabb emberei lesznek. Vigyázz rájuk!

Soha ne távolodj el a testvéredtől, ez egy pótolhatatlan kapcsolat. Ez lesz a leghosszabb barátság az életedben, egy napon már csak ő fog emlékezni a gyerekkorodra.

Ha rossz érzéseid vannak azzal kapcsolatban, hogy a szüleid nem fogadják el, amit teszel, állj meg egy pillanatra és gondolkozz el azon, hogy biztosan tudnál-e azokra a kérdésekre válaszolni, amiket a szüleid feltennének neked. Aztán bízz a saját ítélőképességedben.

Legyen otthon mindig két tökéletesen kivasalt fehér pólód, soha sem tudhatod, hogy mikor toppannak be a barátnőd szülei, vagy mész egy állásinterjúra.

Legyen jó sok alsónadrágod, így hidd el, sokkal könnyebb lesz a mosást intézned.

Ajándékozd meg a barátnődet Valentin-napra, születésnapra és akár csak úgy is. Azok a kis apróságok, amiket gonddal válogatva veszel neki, sokat jelentenek számára, így tudja, hogy mindig rá gondolsz. Ha azonban csalódott, hogy miért nem költöttél rá több pénzt, ideje mást keresned.

Amikor megkapod az esélyt, hogy főnök, tanár, apa vagy barát legyél, legyél olyan, amilyet mindig is kívántál magadnak.

Fejezd be, amit elkezdesz! Kezdve a fogkrémtől, a drága előételen keresztül, a másokkal és magunkkal szemben tett kötelezettségvállalásokig.

A technológia nem fog boldoggá tenni. Az emberek, akikkel kapcsolatban vagy, viszont igen. Ne keverd össze a kettőt!

Ha egy nő meg akar változtatni, gyorsan lépj le! Hacsak nem a higiéniával, az étkezéssel, vagy a testmozgással kapcsolatos. Akkor viszont hallgass rá!

A modorod mindent elmond rólad, meg a szüleidről. Kérlek, ne hozz minket kellemetlen helyzetbe!

Az élet néha csalódást fog okozni. Az emberek is néha csalódást fognak okozni. Sőt, te saját magadnak is néha csalódást okozol. Ezért vannak a szüleid, hogy ezeket a csalódásokat segítsenek feldolgozni.

Ha egy nővel shoppingolsz, ne mondd neki minden egyes felpróbált ruhára, hogy jól néz ki benne, mert nem leszel hiteles. Ne mondd meg, ha valami szörnyen áll neki, mert iszonyatosan meg fog haragudni. Viszont mondd meg neki, hogy miben néz ki a legjobban. Ez az, amire minden nő vágyik.

Ha a barátaid lehetetlen alakok, te sem állsz messze tőlük. Válassz bölcsen!

A teljes lista itt olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.