A mai szülők túlságosan rátelepednek a gyerekekre?

A mai szülők túlságosan rátelepednek a gyerekekre?

Szülőnek lenni sosem volt könnyű, és a szülők szerepe akár nemzedékenként is változhat.

Manapság úgy tűnik, hogy sok szülő túlságosan szorosra fűzi kapcsolatait gyermekével – a szeretlekmagyarorszag.hu cikke szerint így vélekedik a Huffington Postban Joanna Myers, a gyermeklélektan szakértője, két kislány édesanyja.

Aggódás és bűntudat

Joanna úgy emlékszik vissza saját gyerekkorára, hogy szülei időnként játszottak velük, de gyakran hagyták, hogy ők maguk saját fantáziájuk szerint alakítsák játékaikat, anélkül, hogy ők beavatkoznának.

Úgy véli, hogy a mai szülők életét állandó bűntudat jellemzi: gyermekem nem elég aktív, túlterhelt, játszani akar velem, nekem viszont nincs kedvem – és a lehetne folytatni a végtelenségig. Az előző szülőnemzedék ezekből nem csinált ekkora problémát – legalábbis ő nem ezt tapasztalta.

A bőség zavara

Ugyancsak elhibázottnak tartja, hogy manapság szemünk fényeit elárasztják a játékokkal, egy idő után a gyerekszoba már egy játéküzletre hasonlít.

Joanna korosztályának sokkal kevesebb volt, viszont akadt közöttük olyan, amelyeket imádtak. A mai gyerekektől éppen a bőség zavara veszi el ezt az élvezetet.

Myers túl soknak találja az iskolán kívüli elfoglaltságokat is. Régen is voltak gyerekek, akiknek hamar a szenvedélyükké vált a sport, vagy más hobbi, de ezek többnyire természetes módon alakultak ki. Ma a szülőknek mániájává vált, hogy a lehető legjobban lefoglalják a gyerekeket. Túlzásnak tartja azt is, hogy manapság a szülők presztizskérdést csinálnak abból, hogy ott legyenek a gyerek minden meccsén, sőt, már az edzésén is. A gyerek nem a maga örömére játszik, hanem apjának-anyjának.

A cikk folytatása a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.