Feladatlapok helyett bukfenc – szórakoztató agyfejlesztő gyakorlatok

kisfiú hintával

Feladatlapok helyett bukfenc – szórakoztató agyfejlesztő gyakorlatok

Hintázás, bukfencezés, fára mászás: csupa olyan egyszerű, mégis fantasztikus mozgásforma, amelyek garantáltan jó hatással vannak az értelmi fejlődésre.

Régóta tudjuk, hogy az egész kicsi gyerekek agya igen érzékeny: stimulálás hatására rendkívül könnyen és gyorsan fejlődik, az információkat szivacsként szívja magába, ha azonban nem éri elég inger, később nehezen hozza be az első évek lemaradását. Ez az oka annak, hogy egy időben igen nagy divatja volt az egyébként teljesen egészséges gyermekek korai fejlesztésének: úgy tartották ugyanis, hogy a nagyon korán, akár már csecsemőkorban direkt módon megtanított “tananyagra” a gyerek egész későbbi életében emlékezni fog – írta a Családinet.

Ma már egyre több szakember helyezkedik inkább arra az álláspontra, hogy a helyzet ennél összetettebb. Valóban létszükséglet az agyi idegpályák, kapcsolati hálózatok minél korábbi beindítása, ezt azonban nem elméleti tanítással, sokkal inkább a nagymozgások és bizonyos klasszikus ügyességi feladatok végeztetésével lehet elérni.

Hogy melyek ezek a gyakorlatok?

Semmi olyanra nem kell gondolni, amely nekünk, szülőknek ne lenne ismerős. Ott van például a bukfenc. A bukfencező kisgyermek gyakorolja az egyensúlyozást, közben próbálgatja a saját estének a határait, mindezek az ingerek pedig az agyi ideghálózatait építik. Ugyanez a helyzet a labdázással, kúszással-mászással, táncolással is.

Hasonlóan jótékony hatású a hintázás. Sok szülő hajlamos elmenni a tény mellett, ha nagyobb óvodás gyermeke még mindig nem tudja hajtani magát, pedig 4-5 éves korra mindenképp érdemes lenne elsajátítani ezt a készséget.

Önálló hintázás során ugyanis a gyermek igen bonyolult mozdulatsort végez. A törzs és a láb ellentétes irányba történő mozgatása komoly agyi tevékenységet és koncentrációt igényel. Azok a gyerekek, akik ezt sokat gyakorolják, később ritkábban szenvednek írás-olvasási nehézségektől. A figyelemzavaros gyermekek kezelésekor is fontos szerepet kap a hintáztatás, pont a magas fokú koncentrációigénye miatt.

A cikk folytatása (miért jó a fára mászás) a Családinet oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.