Karácsony világszerte – érdekes és vicces szokások

Karácsony világszerte – érdekes és vicces szokások

A világ minden táján ünneplik a karácsonyt, a különböző országokban érdekes és vicces szokásokkal találkozhatunk. Indiában mangófát díszítenek fel, Svédországban szaunáznak, Spanyolországban lottóznak, Ausztráliában pedig a Mikulás szánját kenguruk húzzák.

Ha érdekes és vicces karácsonyi szokásokra vagyunk kíváncsiak, a Kárpát-medencében is bőven találunk példát, a hajadon alföldi lányok például mézet ettek a hajnali mise előtt, hogy férjet édesgessenek magukhoz, Erdélyben pedig minden ajtót és ablakot bezártak, nehogy a boszorkányok állati alakot öltve bejussanak és rontást hozzanak a házra.

Indiában a karácsony hivatalos nemzeti ünnep, annak ellenére, hogy a teljes népesség csupán 3 százaléka keresztény. Itt december 24-én kezdenek ünnepelni, és ez eltart egészen az új év kezdetéig. A kisebb településeken fenyőfa híján banán és mangófát díszítenek fel „karácsonyfaként”.

Svédországban a karácsony gyakorlatilag már december 13- án, Luca napján kezdődik. Ilyenkor a lányok fehérbe öltöznek, és egy hétgyertyás koszorúval a fejükön viszik szüleiknek ágyba a reggelit. Szenteste a családi vacsora előtt szaunáznak, majd a vacsora után a hagyomány szerint mindenki egyszerre bontja ki a karácsonyfa alá tett ajándékokat. Ezeket egyébként a Jultomten, vagyis egy manó hozza.

Venezuela fővárosában, Caracasban, hogy karácsony estéjén lezárják az utcákat, és az emberek görkorcsolyával mennek a templomba.

Ukrajnában a karácsonyfa díszei között megtalálható a műpók és a műpókháló is. Karácsony reggelén pókot találni a karácsonyfán a hiedelem szerint szerencsét jelent.

Japánban piros színű karácsonyi üdvözlőlapot küldeni valakinek nagy udvariatlanság, ugyanis a gyásztáviratokat is ilyen színnel nyomtatják.

Olaszországban és Spanyolországban az ajándékozás fő napja nem szenteste, avagy karácsony napja, hanem vízkereszt, vagy annak előestéje januárban. Itália több vidékén La Befana, vagyis Vízkereszt szülötte hozza a meglepetéseket. Újabban azonban – talán a

külföldi hatásoknak is engedve – divatba jött Babbo Natale, azaz a Télapó, aki természetesen nem vár januárig az ajándékok szétosztásával. Olaszországban nem a fenyőfa a divat, hanem kis fából készült piramisokat díszítenek fel gyümölcsökkel.

A teljes cikk az Alfahír oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.