PICi hősökért a BMC-ben – Koncert a Koraszülöttek Világnapja alkalmából

PICi hősökért a BMC-ben – Koncert a Koraszülöttek Világnapja alkalmából

koncertakoraszulottekert_plakatNovember 13-án, vasárnap délután 17 órakor különleges koncertre kerül sor a Budapest Music Centerben. A legkisebb hősöknek, a koraszülött babáknak és az Őket segítő orvosoknak, fejlesztőknek, ápolóknak és nem utolsó sorban a támogató családoknak, barátoknak meghitt összejövetele ez a Koraszülöttek Világnapja alkalmából. A koncerten Csajkovszkij-, Bach- és Puccini-műveket is hallhatunk a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara tolmácsolásában, Bangó Adrienne énekével és prózai betétekkel, melyek Fullajtár Andrea színművész előadásában kelnek életre, aki nemcsak művészként, de érintett édesanyaként is színpadra áll.

Dr. Nádor Csaba, a koncert szervezője, a Mellettem a helyed Egyesület elnöke, a Honvédkórház Koraszülött Osztályának vezetője és a korababákért folytatott „harc” egyik vezéralakja így fogalmazott: „Magyarországon a koraszülés népbetegség. Minden tizedik újszülött idő előtt jön világra. A koncerttel azokra a PICi hősökre szeretnénk felhívni a figyelmet, akiknek már életük kezdetén komoly harcot kell vívniuk az életben maradásért.”

A tisztelet, a hála és az összefogás eseménye is a november 13-i koncert, melyre szeretettel várjuk az érintetteket és a támogató közönséget. A koncertet követően az Egyesület a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én 17 órakor szimpátiasétát is rendez a Lánchídon, jelképesen hidat képezve az érintettek és a segítők között.

Műsor:

Giacomo Puccini: Krizantémok
Lara Fabian: Összetört ígéret
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Szerenád vonószenekarra op.48
Johann Sebastian Bach: E-dúr hegedűverseny BWV 1042
Johann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny BWV 1043

Közreműködik:

Bangó Adrienne – ének
Fullajtár Andrea – színművész

Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara
Hangversenymester: Bangó Ferenc
Falvay Attila, Bangó Adrienne, Bangó Ferenc – hegedű
Madaras Gergely – karmester

Jegyek 2900 forintos áron kaphatók a helyszínen, az InterTicket országos JEGYPONT hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Részletek a BMC honlapján és az esemény Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/events/1215355415174573/

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.