Rossz magyar szokás az ünnepi végtelen zabálás – a sok cukor fogyasztás nagyon káros a gyerekekre nézve

Rossz magyar szokás az ünnepi végtelen zabálás – a sok cukor fogyasztás nagyon káros a gyerekekre nézve

Minden negyedik gyerek túlsúlyos[1]: a mértéktelen karácsonyi étkezés hosszú távú következményekkel járhat

csokisgyerek_divanyA három évnél fiatalabb magyar gyermekek 80%-a az ajánlott napi mennyiségnél jelentősen több cukrot fogyaszt, ez az arány pedig a karácsonyi időszakban még tovább nő. Minden tizedik szülő a hétköznapok során is édességgel jutalmazza a gyermekét, és az 1-3 éves korosztály csupán harmada kap külön nekik készített ételt[2], döntő többségük az ünnepek idején is azt eszi, amit szüleik fogyasztanak. Pedig az élet első ezer napjának táplálása és az ekkor rögzülő táplálkozási szokások kiemelt szerepet játszanak olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a diabétesz vagy az elhízás. Apró változtatásokkal (például kevésbé édesítik a teát vagy sütemény helyett gyümölcsös natúr joghurtot adnak desszertként) sokat tehetnek a szülők a tudatos táplálkozás alapjainak megteremtéséért. A megelőzés létfontosságú: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint a 6-12 éves gyerekek 26,5% túlsúlyos vagy elhízott[3], az eddig jellemzően 30 év felettieket fenyegető 2-es típusú diabétesz pedig egyre gyakoribb az elhízott gyermekek körében.

Az 1-3 éves magyar gyermekek 65%-a nem kap a korosztálynak megfelelő, kizárólag nekik készített ételt[4], hanem azt eszi, amit a család többi tagja is fogyaszt, figyelmen kívül hagyva az ajánlott napi cukor- és sómennyiséget vagy a felnőttektől eltérő vitamin- és ásványianyag-szükségletet. Fokozott problémát jelent ez a kiadós ünnepi ebédek idején, és sok szülő nincs tisztában azzal, hogy az ízérzékelés akár e rövid időszak alatt is jelentősen torzulhat. Az ízpreferencia ugyanis nem a születéskor dől el, hanem az étkezési szokásaink alakítják folyamatosan: az élet első 1000 napjában rögzült szokások, a túl zsíros és túl cukros ételekhez való hozzászokás felnőttként súlyproblémához vagy diabétesz kialakulásához vezethet.

„Könnyebb és egészségesebb étel kerülhet az asztalra, ha rántás helyett habarva sűrítjük a fogásokat, és kevésbé lesz megterhelő a karácsonyi vacsora, ha fehér helyett teljes kiőrlésű lisztet használunk, csökkentjük az ételekhez adott zsiradék és cukor mennyiségét, a tejfölt pedig kefirre vagy natúr joghurtra cseréljük. Az olajos magvak közül mindig a sótlan változatot válasszuk, a vitaminokban és rostanyagban gazdag aszalt gyümölcsöknél pedig ne feledjük, hogy a természetes cukortartalmuk is magas.”  – tanácsolja Kubányi Jolán, az Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A magyar társadalom ötödik helyezett a súlyproblémával küzdő európai országok listáján[5]

Az 1-3 évesek tápanyagbevitelét vizsgáló felmérésből az is kiderül, hogy az érintett gyerekek közel 70 százaléka naponta legalább két alkalommal kap hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszert, amely a mozgásszegény életmóddal társulva jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország sereghajtó az elhízással kapcsolatos nemzetközi listákon.

„A három év alattiak számára ajánlott napi cukormennyiség igen alacsony, amelybe  a készételek, felvágottak, kenyérfélék, és a lappangó cukorforrásnak tekinthető üdítők és teák is beleszámítanak. Gyakori hiba például, hogy a szülők nem figyelnek, mennyi hozzáadott cukrot tartalmaz az uzsonnára adott dobozos gyümölcslé vagy a tejalapú desszert. Már azzal sokat tehetnek gyermekük felnőttkori egészségéért, ha kész édesség helyett gyümölccsel és mézzel ízesített natúr joghurt vagy aszalt gyümölcsökkel sütött zabpelyhes keksz kerül az asztalra. A gyerekkel közösen a piacon megízlelt  érdekes gyümölcs vagy épp a pékségben kiválasztott sok magvas péksütemény pedig akár egy játék része is lehet, mely ízlésformáló és kiváló családi program is lehet. ”” – fejtette ki Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapító-elnöke.

„Az év végi mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztás nemcsak többlet kalóriát jelent, de székrekedést is okozhat (gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt), így több szempontból is érdemes mérteket tartani. Ha csokoládé kerül a karácsonyi ajándékok közé (szigorúan 3 éves kor felett), ügyeljünk, hogy magas, 70-80%-os kakaótartalmút vagy tejcsokoládé esetén minél nagyobb tejtartalmút válasszunk. Az étbevonómasszából készült édességeket mindenképpen kerüljük, mert rendkívül magas a zsírtartalmuk.” – hangsúlyozza Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Az ünnepekre való tudatos felkészülés különösen fontos az élet első 1000 napja során: a későbbi elhízásra való hajlam a fogantatástól számított első két évben alakul ki, a felesleges kilók pedig nem csak a szervezet normál működését veszélyeztetik, de az esetek 44%-ában az elhízás okozza a cukorbetegséget, és a kardiovaszkuláris betegségek negyedéért is felelős.

kép: divany.hu

[1] A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése a 6-12 éves gyerekek körében, 2014, Dunaharaszti

[2] A Magyar Gyermekorvos Társaság 1-3 éves gyermekek tápanyagbevitelét és élelmiszerfogyasztását vizsgáló 2010-es felmérése alapján

[3] A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése a 6-12 éves gyerekek körében, 2014, Dunaharaszti

[4] A Magyar Gyermekorvos Társaság 1-3 éves gyermekek tápanyagbevitelét és élelmiszerfogyasztását vizsgáló 2010-es felmérése alapján

[5] Eurostat felmérés, 2013.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.