10 tanács a gyerekek boldogságáért

10 tanács a gyerekek boldogságáért

Így nevelj kiegyensúlyozott, boldog, sikeres iskolást – egy tanárnő fontos tanácsai a szülők számára, valamint három erény, amiből sosem kellene kifogynunk. A Családinet cikke.

Szeptember, első szülői értekezlet az idén. A tanárnő – ahogy már megszokhattuk az elmúlt két évben – nem a száraz tényeket darálja le a viszontlátás örömére, hanem a gyerekek lelkivilágáról és a szülők érzéseiről beszél. Három tál csokit tesz le az orrunk elé, mindhárom tálkán más-más felirattal: Következetesség, Kitartás és Türelem.

Azt mondja, többek között ez az a három erény, amelyből néha kifogyunk, mégis nagy szüksége lenne rá minden szülőnek. Körbeviszi a tálcát és arra biztat, mindenki vegyen abból, amelyikre úgy érzi, a legnagyobb szüksége van – csak egy átlagos szülői értekezlet Tünde néninél. 🙂

Majd felolvas egy 10 pontból álló listát, melyet egy általános iskolai pedagógus a legjobb szándékkal írt össze a saját tapasztalatai alapján. Mi sem érezzük kioktatásnak a tanácsokat, melyeket minden szülőnek el kellene olvasnia.

Így nevelhetünk kiegyensúlyozott, boldog, sikeres iskolást

“A gyerek a világra nyitott lény, kész a befogadásra, jóra jóval válaszol, simogatásra simogatással, jókedvre jókedvvel, tevékenységre tevékenységgel.”

1. A nevelés a család feladata. Az alapokat a család rakja le, mi arra tudunk építkezni. Folytatjuk, kiegészítjük az otthoni nevelést, de a családot pótolni nem tudjuk.

2. A példamutatásnak nagyon nagy a szerepe, ám ennél is fontosabb, hogy bízzanak a gyermekükben. Amit tanítottak nekik, az a megfelelő időben beérik. Ezt nem “prédikációkkal” érjük el, hanem sok-sok beszélgetéssel.

3. Szeretni tanítsák gyermekeiket. A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő legyen. A kamaszkor mindenkit megvisel, a szeretettankot fel kell tölteni.

4. A gyerek mindig érezze, hogy a család mellette áll. A helytelen cselekedetet ítéljük el, ne a gyereket. Az érzelmileg kiéhezett gyerek csábítható, könnyen keveredik rossz társaságba.

5. Az elvált szülők ne rombolják le egymás tekintélyét, mert ennek eredményeként se apja, se anyja nem lesz a gyereknek, akit tisztelni tudna. Ha nem tiszteli a szüleit, a pedagógusokat sem fogja.

6. Ajánlom a szerető szigort. A gyerekek a kiszámítható környezetben érzik biztonságban magukat.

7. Már ebben a korban meg kell tanulniuk a precíz, gondos munkát, rendszeretetet. A kontár munka itt alapozódik meg. Mindegy, hogy milyen munkát választ majd később, de abban a legjobb legyen!

8. A házimunkát végző gyereknek van feladata, felelőssége, önállósága.

9. Amelyik gyerek nem alussza ki magát, az nem tud figyelni a tanórákon, tehetsége nem fejleszthető.

+1. A tehetséges gyereknek is jár a gyerekkor, ne terheljék túl különórákkal! Ne akarják a saját álmaikat megvalósíttatni velük!

(Forrás: Csaladinet.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.