A düh kezelése játékokkal, beszélgetéssel

kislány ökölbe szorított kézzel

A düh kezelése játékokkal, beszélgetéssel

Teljesen természetesnek vesszük, hogy a gyerekeinket megtanítjuk késsel-villával enni, cipőt kötni, más embereknek köszönni, de nem is gondolunk arra, hogy az érzelmeinek kezelése is egy olyan terület, amire oda kell figyelnünk.

Számomra döbbenetes élmény volt, amikor a főiskolán tanultuk, hogy egy  három éves gyerkőc szinte ugyanazokkal az érzelmekkel éli a napjait, mint egy felnőtt ember – írta a gyereketeto.hu szerzője.

Még nem tudnak megállni egy pillanatra a kitörés előtt

Nagy különbség azonban, hogy a gyerekek az érzelmeiket szavakkal nem tudják még kifejezni. Egyszerűen az agyuk még nem elég fejlett ahhoz, hogy mielőtt földhöz vágnák a spenóttal teli tányért, megálljanak egy pillanatra, végiggondolják, hogy “mi is történik most velem voltaképpen?”

“Ja, hát persze: egyszerűen csak csokit szeretnék enni, nem pedig spenótot. Viszont itt ez a spenót előttem. Legjobb lesz, ha higgadtan megbeszélem anyával a problémát, és biztos vagyok abban, hogy találunk olyan megoldást, amit ő is, én is el tudunk fogadni.”

Hát ezt ne is várd!

Inkább ugorj félre, el ne találjon a repülő tányér!

Van és kész – de tudni kell, mit csináljunk vele

Éééés, figyelj magadra, te miként reagálsz a szituációra! Dühös leszel? Teljesen oké.

A düh egy teljesen természetes emberi érzelem. A düh se nem jó, se nem rossz, a düh egyszerűen VAN, és kész.

Meg kell tanulnunk bánni ezzel is, mint minden más érzelmünkkel.

Sajnos sok felnőtt is hadilábon áll a dühkezeléssel, és a dühre úgy tekint, mint amit le kell igázni, el kell nyomni magunkban.

Pedig a düh figyelmeztet bennünket arra, hogy valami nem jól működik a külvilággal való kapcsolatunkban.

Ilyenkor legjobban tesszük, ha megvárjuk, míg felszabadulunk az érzelmeink hatása alól, és tiszta fejjel átgondoljuk a problémát, majd ennek megfelelően reagálunk rá.

Szülőként az első lépés, hogy példamutatással járjunk a gyermekeink előtt

Ezen felül pedig sok játékkal, illetve az érzelmek tudatosításával, felismerésével tudunk a legtöbbet segíteni gyermekeinknek!

A gyereketeto.hu-n ehhez le lehet tölteni egy nyomtatható játék- és beszélgetőcsomagot, hogy neked is egyszerűbb legyen, mit, hogyan tudsz megtanítani a gyermekednek.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.