A szülők 3 leggyakoribb jószándékú hibája

csíkos ruhás kislány konfettikkel

A szülők 3 leggyakoribb jószándékú hibája

Bár nincs egyfajta helyes útja a gyereknevelésnek, néhány hiedelemről nyugodtan mondhatjuk, hogy tévhit. Mindegyik érthető, jó szándékú gondolatból indul, de épp az ellenkezőjét érjük el vele.

Ne felejtsük el, hogy a nevelés kultúra-függő: ami az egyik közegben helyes stratégia, az a másikban totális zűrzavarhoz vezethet. Szóval nincs, és nem is lesz egyetlen követendő útja a gyereknevelésnek. De elterjedt nézetek lesznek, köztük olyanok is, amik azért biztosan problémásak. Előfordul, hogy elterjed egy-egy hiedelem, ám logikailag nem állja meg a helyét, mert egész egyszerűen nem úgy működünk, nem úgy áll össze az emberi lélek. Ezeket érdemes kritikusan szemlélni – írta a Dívány.hu-n Cziglán Karolina pszichológus.

Különleges vagy, te vagy a legjobb!

Egyszer csak rájöttek a pszichológusok, pedagógusok, és elfogadták a szülők is, hogy a gyereket nem azzal motiváljuk, és nem attól lesz egészséges, ha lenyomjuk, megalázzuk, és földbe döngöljük, hanem ha szeretjük, dicsérjük, emeljük. Idáig rendben, ám ennek kifejezetten káros módja, ha nyíltan vagy burkoltan azt akarjuk elhitetni vele, hogy különleges, jobb az átlagnál, rejtett képességei vannak, amik csak arra várnak, hogy teret kapjanak.

Odáig még védhető is lenne, hogy tényleg különleges a gyerek, hiszen minden gyerek az. Csakhogy jellemzően nem úgy hangzik ez el, hogy „te is különleges vagy a magad egyediségében, akárcsak mások”, hanem hogy a többiekhez képest. A jó szándékú szülő csak önbizalmat szeretne önteni a gyerekbe, de olyasmit tanít neki, ami alaposan meg fogja zavarni a környezetével való kapcsolatát, hiszen, ha elhiszi, amit a szülő mondott, mindenki másnál jobbnak fogja tartani magát, a többieket le fogja értékelni, így empátián és tiszteleten alapuló kölcsönös kapcsolatra sem lesz képes.

Ugyanakkor hatalmas terhet teszünk a vállára, mert amikor először jönnek a visszajelzések, mi szerint sok mindenben igenis átlagos (mint mindenki), vagy ne adj’ Isten az alatti, úgy fogja megélni, mintha az valami tragédia lenne. Tehát a dicséret elvárássá, saját maga felé támasztott elvárássá alakul, ha pedig nem tudja teljesíteni, szégyen jut osztályrészéül. Azaz éppen az ellenkezőjét érjük el, mint amit szerettünk volna.

Minden áron partnerség

Jó cél, ha szeretnénk éreztetni a gyerekkel, hogy őrá is teljes értékű emberként tekintünk. Sok szülő azonban úgy véli, ennek az a legmegfelelőbb útja, ha mindent egyeztet és megtárgyal vele. Ezzel egyszerűen túlterheljük a kisgyereket. Egyfelől információkkal terheljük túl, hiszen elárasztjuk egy döntési helyzet összes pro és kontra érvével, mert úgy hisszük, akkor vesszük őt komolyan, ha be van avatva a részletekbe. Másfelől folyton döntés elé állítjuk, mikor neki nem is lenne igénye rá, és dönteni bizony fárasztó.

A cikk folytatása, teljes változata a Díványon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.