A televízió hatása a gyerekekre

A televízió hatása a gyerekekre

Szinte az első televíziók megjelenése óta foglalkoztatja a szakembereket, hogy ez a dobozba zárt médium milyen hatással van az ember, köztük a legfogékonyabb és sérülékenyebb korcsoportok, a gyerekek és fiatalok pszichoszociális fejlődésére – írja a csaladivilag.hu.

A feladat adva volt: első lépésben meg kellett határozni a tv jótékony és káros hatásait, melyek a gyerekek mentális és fizikai fejlődését befolyásolják, s azután kell segíteni a szülőket abban, hogyan koordinálják gyermekeik kornak megfelelő médiafogyasztási, köztük a televízió nézési szokásait. Kutatások sokasága foglalkozik ezzel a témával, melyek nem győzik hangsúlyozni a szülők szerepét ebben a folyamatban.

 

 

A tv nézésnek negatív és pozitív hatásai lehetnek, az adott gyerek fejlettségi szintjétől függ, melyek kerülnek előtérbe. Nem minden műsor rossz a gyerekeknek, de a kutatási adatok jelzik, hogy a gyerekek túl sokat tv-znek, melynek az alábbi veszélyei vannak:

 

–          a gyerekek jobban ki vannak téve erőszaknak, nem megfelelő szexualitásnak és trágár beszédnek

–          az erőszakos programok növelik a gyerekek erőszakos viselkedésének lehetőségét

–          csökkentheti a tanulmányi eredményeket

–          felelőtlen és helytelen szexuális magatartást bátoríthatja

–          elősegítheti a gyermekkori elhízást

 

A tv előtt töltött idő olyan létfontosságú tevékenységeket limitál, mint a játék, az olvasás, a beszédtanulás, a barátokkal, családdal együtt töltött idő, a mesélés, a rendszeres testmozgás és más a fizikai, mentális és közösségi fejlődéshez szükséges aktivitások. Az időn kívül más tényezők is befolyásolják, milyen hatással van a tv a gyerekre, például hogy milyen a gyerek fejlettségi szintje, mennyire fogékony és hogy egyedül, vagy a szülőkkel tv-zik.

 

  1. A tv szerepe a tanulásban

A tv hatásos tanár is tud lenni, mikor olyan programok mennek rajta, melyek fejlesztik a gyerekek érzelmi és szellemi képességeit. Ilyenkor nem elutasítani, hanem használni kell az eszközt, természetesen mértékkel.

 

Intő jel, hogy a kutatások szerint akár már napi 1-2 óra felügyelet nélküli tv-zés is ártalmas hatással van az iskoláskorú gyerekek teljesítményére, különösképp az olvasási készség fejlődésére.

 

 

  1. Erőszak a tv-ben

A tv-ben megjelenő erőszak évről évre növekszik, a verekedéstől a gyilkosságig, az egyoldalú kapcsolatépítési kísérlettől a nemi erőszakig széles skálán mozog mi látható a képernyőn. Több ezer tanulmány állítja, mennyire növelik az erőszakra való hajlamot a gyerekekben (főleg fiúkban) az ilyen műsorok.

 

Az alábbi csoportok lehetnek a legsebezhetőbbek:

–          kisebbséghez tartozó, vagy bevándorló gyerekek

–          érzelmileg sérült gyerekek

–          tanulási nehézségekkel rendelkező gyerekek

–          családban bántalmazott gyerekek

–          szegénységben felnövő gyerekek

 

A cikk folytatása a csaladivilag.hu oldalon olvasható.

 

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.