Az apaság hamuba sült első pogácsája

Az apaság hamuba sült első pogácsája

Újbuda lett “az apaság ringató bölcsője”! A Felelős Szülők Iskolája szervezésében egy családbarát, az apaság kérdéseit körbejáró előadássorozat indult el február 14-én, amely az apaság kérdését körbejárva segít megtalálni az elveszett „hamuba sült pogácsákat”. Amíg ugyanis az édesanyák kihívásaira koncentráltunk, az édesapák valahogy háttérbe szorultak, generációs elárvultság jellemzi a létüket. Következzenek a Mesekő Alapítvány vezetője, Polus Enikő mentálhigiénés szakember gondolatai, amelyeket az Újbudán zajló Apa-sorozat első, Böjte Csaba atya által tartott előadása inspirált. A cikk a Felelős Szülők Iskolája blogon megjelent írás folytatása.

Kukkantsuk bele együtt az apaság misztériumába, mint szerepkörbe. Hiszen egyáltalán nem egyszerű szerep ez egy férfi életében, akár édesanyával neveli a gyermeket, akár nélküle. Hiszen ma egyre komplexebbek a feladatkörök, ami bonyolíthatja a dolgokmegértését ezen a területen.

A fiúgyermekek a szerepjátékaikban inkább építenek,alkotnak, rombolnak, támadnak, védekeznek, minthogy apukásat játszanak. Beszállnak egy kis időre a „papás-mamás” játékba, de legtöbbször elmennek dolgozni. A fiúk az ovis munkájukban szintén teremtenek, alkotnak valamit a többi fiúval együtt. Ez kódolt is és meg minta is, fontos alaptényező! Ez az isteni kód a férfiakban, hogy felnőttkorban is képesek legyenek alkotni és teremteni!

Hitevesztett kobold

Évszázadok alatt rengeteg eszme alakult ki a férfiak és az apaság területein, amikben sok téves is született. Fontos ellenállást kell tanúsítanunk a téveszméknek: ne higgyünk olyan „útonálló koboldoknak”, akik azt próbálják meg elhitetni velünk, hogy lehetetlen és csak lemondásokkal, konfliktusokkal jár ez a szerepkör. Ez így nem igaz! Ez mindig arról szól, aki ezt állítja. Ez a hazugságokat hirdető „mesekobold” valószínűleg épp elvesztette a hitét és keresgél valamilyen kapaszkodót.

De a „hitevesztett” meseszereplő közben mindig megpróbál elbizonytalanítani mindenkit, akivel találkozik, mert kénytelen másra projektálni a hitetlenségét! Nem tud megküzdeni a saját „hétfejű sárkányával”, így ezzel oldja a belső szorongását. Állj ellen ennek a hazugságnak! Védd magad!

Hozok neked most egy kis „hit-magocskát”, ahogy ezt Böjte Csaba atya mondta a legutóbbi beszélgetésünkkor. Az a nagy helyzet, hogy amikor a kezedben tartod a gyermeked és érzed a varázslatos illatát, és a puha kezecskéjét megfogod, akkor az agytörzsi részeden kibomlik egy olyan „ösztön-apa készlet”, amiben csodás érzések, feledhetetlen pillanatok, boldogsághormonok és meghitt örömök várnak rád. Ha nem hiszed, járj utána, próbáld ki!

Hozok nektek majd mindegyik Apa-előadáshoz egy-egy hamuba sült pogácsát, amit magaddal vihetsz az „apaság útjára”!

Első pogácsa: Az apaságra való vágy és a mögötte megbújó szorongások

  • Az „édes-apaságra” való vágy nem mindig érkezik meg a gyermek vállalása előtt a férfiak életébe. Vannak olyan férfiak, akik annyira „rossz” apa-mintát szívtak a környezetükből szivacsként magukba, hogy az apaságra való vágyat ez bizony képes elfojtani. Ez az elfojtás sok frusztrációt képes teremteni! Például ha egy férfit vert az édesapja, – mert annak idején az nevelési alap volt – nem biztos, hogy ma vágyik gyermekre vagy legfeljebb „egykére”. Azért is írok a vágyról először, mert ez az a terület, ami ma kezd elfojtódni. Ez a jelenség jelent meg a gyermekvállalási kedvetlenség mögött is!
  • A másik „apasági vágy-oltó” egy szorongás: amikor a férfiak apák lesznek, elveszíthetik a feleségükben a női szerepeket a gyermek megérkezésekor! Nos, lássuk be, hogy ez előfordulhat. Ha az átmeneti szimbiózis időszakában jelenik meg, akkor ez még természetes is. Hosszú távon azonban kifejezetten ártalmas minden családtag részére! A férfiak néha „hangolják is egymást ezen a területen”, például: „Nos kisapám, akkor mostantól lemondhatsz az asszonyról…”.

Elkelhet a segítség

Uraim, az a jó hírem, hogy ezen a jelenségen – amennyiben magától nem alakul át időben ez az átmenet – könnyen lehet segíteni. Sok párkapcsolatot tudtam már átlendíteni ezen a problémán! Csak át kell kísérni az édesanyákat „az anyacipőből” a „női cipőbe”, de ne „üvegcipőbe”. Ez egy új „cipő”, ami egy komplex szerepkört tartogat, és ez így van rendjén! Uraim, az ilyen nő sokkal vonzóbb lesz, mint volt ismerkedésnél az „üvegcipőben”! Ha nem boldogulnak, kérjenek hozzá segítséget!

Hagyni kell a férfiakat teremteni

A férfienergia akkor képes fennmaradni egy családban és apaságban, ha az apákat hagyják az édesanyák teremteni. Milyen jó, hogy Bedő Imre vágyat érzett arra, hogy a munkájában ezt erősítse a férfiakban! Nos hozok néhány példát, hogy mivel segíthetjük mi nők az apa-férfi energiák szinten tartását! Például:

    1. Először a befogadással, amikor még nincs gyermek! De a gyermek születése után valamennyi idővel vissza kell térni az újbóli befogadásra, meghitt és intim pillanatokra!
    2. Aztán azzal is segíthetjük, hogy merünk támaszkodni a férfiakra!
    3. Majd a gyermek születésénél rámerjük bízni a gyermeket és időt adunk az apaság megszületésére. Ehhez egy „hormonkoktélnak” kell felszabadulnia a férfi agyban, ami nem mindenkinél történik meg a gyermeke kézben tartásakor. Ők nem voltak egy testben, ezt ne felejtsük el!
    4. Amikor az apaság születésének a hónapjai zajlanak, olyankor a férfiak a befogadók! Hölgyeim, önök pedig megteremthetik annak a lehetőségét, hogy ők szimbiózisban egybeolvadjanak. Ez sokszor 7-8 hónap is akár. De van idő, ne hagyjuk, hogy bárki siettessen!!
    5. Édes jó anyukák, kérem, ne kapják ki a gyermeket az apák kezeiből, mert elbizonytalanítják az apákat! Az se baj, ha nem vállalják a pelenkázást akkor, ha önök otthon vannak! Engedjék őket közel, próbálkozva tanulgatnak és keresik az utat a férfiak. Sok férfi kliensemen keresztül látom azt, hogy mennyire szeretnék jól végezni az apaság szerepkörét. Engedjük őket alkotni! Ha ezt nem tennék, akkor türelemmel segítsük és bátorítsuk őket ezen az úton!
    6. Hogy szüksége van-e a férfinak a megerősítésre? Csak úgy, mint a nőnek is. Vagyis kölcsönösen, de mégis kicsit máshogy. DE Olyan szinten igen, mint a gyermeknek a táplálásra. Ez a bölcsője az apaságnak. Itt fejlődik ki a „gyermek felé érzett ellenállhatatlan szerető ragaszkodás”, amely a kötődést alakítja és elindul a családdá fejlődés periódusa! A legtöbb férfinak itt meg kell küzdenie a belső szorongásaival és félelmeivel, no meg a „meghittség könnyes cseppjeivel”. Nem értik, hogy mi történik velük és megijednek attól, hogy elveszítik a férfiasságukat.
    7. Az apai meghittség és a kötődés, a férfi felelősségvállalás, az apai ösztönkészlet pedig csak ezekben a meghitt időszakokban képes életre kelni. Ehhez csend, nyugalom és idő kell. Idő, ami ma senkinek nincs, de ezt ne higgyük el! Itt nem órákról, hanem egybeolvadt pillanatokról beszélek! Nem kell sok idő, de az legyen háborítatlan! Ha az ölembe fekvő gyermek mellett nézem az email leveleket vagy a közösségi oldalaimat, akkor ott nincs kapcsolódás, csak felületi kapcsolat. Vagyis az időt nem tudom használni, így az idő fog engem kihasználni! Ha ezt teszem, akkor érzelmi figyelemzavart építek be az együttlétbe, utána meg csodálkozok, hogy „nincs szavam”, „nincs beleszólásom”, „nem figyel eléggé rám a családom”.
    8. Igen, ma sok dolga van a férfiaknak (is). De minden dolog és feladat megvár mindenkit. Azonban a gyermek felett eltelik az idő, az apaság és anyaság szép évei felett is, és soha vissza nem térő pillanatokat hagynak ki, ami az önök „apai-útjukon” is fontos pont lesz, amikor nagypapaként sokat fognak elmélkedni és emlékezni. Ezek a pillanatok hiányozni fognak. Nem az a lényeg, hogy napi szinten mennyi időt van a gyermekével, hiszen a férfiak évezredek alatt nem töltöttek annyi időt otthon, mint ma a férfiak! Hanem azt a kis időt, amit együtt tölt vele, milyen minőségben, figyelemben,  jelenlétben teszi! Ennyi a titka! Ne bonyolítsuk túl. Ha viszont beteg a gyermek, vagy szüksége van önre, akkor az idő szűnjön meg önök körül, hogy a gyógyulás létrejöhessen! Mert az apai ölelés csodákra képes, a gyermekben rendet teremt, a feleségben pedig gyengédséget. Az apában pedig megbékélő nyugalmat és hitet.

Kis kutatásaimmal ezt a két háttérmotivációt (a cikk előzményírása itt olvasható) véltem felfedezni, ami a férfiak életében az apaság területén ma elfojtást, hárítást, hasítást és nem kevés párkapcsolati problémát vagy épp válást okoz. Elbizonytalanítja a férfiakat egy olyan úton, amely életük legcsodálatosabb szerepkörét tartogatja. Lehet ezt jól is végezni, de valóban, erről az oldalról még nem világítottuk át a „járatlan utakat” a férfiak és az apák szempontjából.

Érdemes visszatérnünk a mesei szimbólumokhoz ahhoz, hogy világossá váljon a „mesehősökön” keresztül, hogy mi a teendője a legkisebb királyfinak vagy épp az elárvult királynak, no meg a koboldokat sem fogjuk elhanyagolni. Hogyan szerezhető vissza a férfi életében a királyi szék és az apai trón úgy, hogy a királynő jól legyen mellette lelkileg és testileg egyaránt? A továbbiakban ezen a területen fogjuk megszerezni a második pogácsát, tartsanak velünk Kádár Annamária előadásán is! Kisütjük együtt a második hamuba sült pogácsát!

  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.