Az érzelmi intelligencia öt eleme

rajz egy agyról é szívről egy mérlegen

Az érzelmi intelligencia öt eleme

Talán már nem csak a romantikus regények lapjain elfogadott az a tény, hogy az értelem és érzelem kettőssége minden területen, még az egzakt tudományok esetében is érvényesül.

Edgar Allan Poe, a XIX. század első felében élt, fantasztikus életművet maga után hagyó amerikai költő ezt írta:

„Ha szeretném kideríteni, mennyire jóságos vagy gonosz valaki, vagy épp mit gondol abban a pillanatban, igyekszem saját arckifejezésemet minél pontosabban az övéhez igazítani, aztán pedig várom, milyen gondolatok vagy érzések támadnak a fejemben vagy szívemben, amelyek leginkább megfelelnek annak a kifejezésnek.”

De miért kell egyáltalán belelátni valakibe, miért kell megértenünk egymást és miért kell egyáltalán törődni egymással, kommunikálni, ha nincs hozzá kedvünk, miért nem élhetünk másoktól függetlenül – tette fel a kérdést a lelkizona.hu oldal.

A magas érzelmi intelligencia öt eleme

Valójában élhetünk, csak akkor számolnunk kell azzal a következménnyel, hogy egyedül maradunk, nem fogadnak be a különböző közösségek és elmagányosodunk (még akkor is, ha fizikailag nem egyedül élünk), kiégünk.

A nagy kérdés: honnan ismerszik meg, hogy valakinek magas az érzelmi intelligencia szintje (EQ-ja)?

Több összetevője van, azon belül is több megjelenési formája.

Ha szeretnénk tudni, milyen magas a saját EQ-nk, vagy meg szeretnénk érteni, mikben nyilvánul meg ez a tulajdonság, akkor a következő öt terület feltérképezését javaslom:

  1. Kapcsolatok, kommunikáció – Általában milyenek az emberi kapcsolataid, milyen könnyen kommunikálsz másokkal, át tudod-e adni a mondandódat őszintén, játszma-mentesen másoknak.
  2. Empátia – Mennyire vagyunk empatikusak másokkal, mennyire tudunk együttérzőek lenni, ráhangolódni másokra akkor is, ha nem áll érdekünkben.
  3. Önazonosság, hitelesség – Mennyire magabiztos, önazonos az egyéniségünk, egyáltalán, van-e hiteles, saját értékrendszeren alapuló, többé-kevésbé következetesen működő egyéniségünk.
  4. Alkalmazkodó képesség – Mennyire tudunk alkalmazkodni a változásokhoz, hogyan tűrjük, hogyan kezeljük a stresszt, tudunk-e a saját hibáinkból tanulni.
  5. Kreativitás, pozitív hozzáállás, nyitottság – Mennyire vagyunk kreatívak, mennyire pozitív a hozzáállásunk az élet kihívásaihoz, milyen a problémamegoldó képességünk.

A cikk folytatása a lelkizona.hu blogon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.