Hagyd unatkozni a gyerekedet!

Hagyd unatkozni a gyerekedet!

Mint a legtöbb anyuka, én is nagyon sokat tanultam magamról, amikor szülővé váltam. Rájöttem, hogy szakács, takarító, énekes és táncos is vagyok egyben. Minden nap igyekeztem újabbnál újabb szórakoztató tevékenységet kitalálni a lányom számára. Rengeteg játékunk volt, mindenféle kütyüvel tudott játszani, így amikor unatkozott, gyakran tanácstalannak éreztem magam, mi több, még bűntudatom is volt. 

 

Az a szülő voltam, aki egy napba sűrítve kétségbeesetten próbált ki számos fejlesztő játékot a gyerekén és vitte le a parkba, csak azért, hogy mind mentálisan, mind pedig fizikailag is lefárasszam, mielőtt nekiálltam elkészíteni a vacsorát.

Az Essential Kids felmérése szerint kivétel nélkül minden szülő megpróbál unaloműző tevékenységeket kitalálni a csemetéjének.

De rájöttem, hogy hagyni a lányomat unatkozni, egy fantasztikus dolog! Ez egy ragyogó módja annak, hogy a saját képzelőerejét fejlessze. Ahelyett, hogy egy végeérhetetlen tevékenységi listát készítenék arra az esetre, ha könyörög, hogy tévézhessen, megtanultam elfogadni, hogy unatkozik. Ez mindkettőnket nagymértékben felszabadulttá tett.

Csak úgy, mint a felnőtteknek, a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megéljék a pillanatot, ami esetleg magába foglalja az unatkozást. Szükségük van arra, hogy elég csendes, nyugodt legyen a világuk ahhoz, hogy meghallják benne saját magukat. Csak akkor kel életre a kreatív oldalunk, ha a semmi vesz körül minket. Ez mind a felnőttekre, mind pedig a gyerekekre nézve igaz.

A gyermekeink állandó ingereknek vannak kitéve a különböző képernyőktől, délutáni programoktól, tevékenységektől, ami rendkívül megnehezíti számukra, hogy nyugodt, csendes helyet találjanak.

Úgy tűnik, mintha manapság az lenne a menő, ha minél elfoglaltabbak a gyerekeink, minél több különórára íratjuk be őket. De ennek az a következménye, hogy nem képesek nyugiban maradni, mert hozzá vannak szokva, hogy állandóan csinálnak valamit.

Az elmúlt két évben igazán szerettem megfigyelni, ahogy a lányom elszórakoztatja magát a nyugodt pillanatokban. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a kreatív énje előbújt. A szabadban való kinn lét volt a legjobb hely arra, hogy az unalmát arra fordíthatta, hogy felfedezze a természetet és olyan dolgokat, amiket akkor látott életében először. Ezek a pillanatok létfontosságúak voltak számomra, megtanultam jelen lenni és értékelni a kis dolgokat.

Ezért arra ösztönzök minden szülőt, hogy örüljön annak, ha unatkozik a gyereke. Meglepő lehet, hogy a gyerek milyen kreatív és micsoda javaslati lesznek.

A múlt héten a kétévesem azt mondta, hogy szeretne porszívózni. Na, ha ez nem egy win-win pillanat, akkor nem tudom mi számít annak.

Forrás: essentialkids.com.au

Magyar nyelvű forrás: a Szülő 2.0 oldala.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.