Hogyan változtak meg a szülők? – Egy nyugdíjas óvónő észrevételei

Hogyan változtak meg a szülők? – Egy nyugdíjas óvónő észrevételei

Egy nyugdíjas óvónő 7 olyan fontos dolgot fogalmazott meg, amit régen másképpen csináltak a szülők, mint manapság. Leírta, hogy mire kellene odafigyelni, hogyan lehetne megőrizni a tiszteletet, valamint az egyensúlyt a virtuális és a valódi világ között.

30 évesen 1977-ben szereztem óvónői diplomát, 1976-ban még képesítés nélküli óvónőként dolgoztam egy gyári óvodában. Ott beleláthattam a két műszakban dolgozó anyukák és gyermekeik nehéz helyzetébe.

Sokszor fektettük le a reggel 6-kor félálomban beadott kisgyereket. Jó volt érezni, hogy egy kicsit könnyítünk az anyukák szívén, és próbáljuk szeretetünkkel pótolni a hiányukat.

Az akkori szülőkre gondolva legelőször a tisztelet és a hálás tekintet jut eszembe. A mai napig örömmel üdvözöljük egymást, ha néhányukkal összetalálkozom, és szívesen hallgatom szülővé vált gyerekeik (régi óvodásaim), sőt unokáik történetét. Szeretettel hallgatnak engem is, mint nagymamát.

Emlékeimben úgy élnek a gyerekeik, mint eleven, de kedves  gyerekek, akikre hatott a jó szó, a foglalkozás, könnyű volt a figyelmüket lekötni.

1. Tisztelet

Második munkahelyem egy új építésű ún. tanácsi óvoda volt, amely egy nagy lakótelep gyerekeit fogadta. Ez az óvoda akkor a legkorszerűbb volt városomban, mint kétszintes, tornatermes, nagy udvaros, medencés csodapalota. Mi óvónők nagy buzgalommal szépítgettük a tágas, világos csoportszobákat, hogy méltón fogadjuk a kicsiket.

Akkor is nagyon együttműködők voltak a szülők, értékelték, hogy milyen jó helyre kerültek gyermekeik, és nem csak a tárgyi feltételek miatt.

Emlékszem, hogy milyen szívesen varrták a bábokat, hímezték a terítőket, néha szombaton társadalmi munkában (az apukák is) kerti munkában, facsemete-ültetésben, bútortologatásban segédkeztek.

Nagy létszámú csoportok voltak, nem volt ritka a 32-33-as létszám, mégsem fáradtunk ki, mert jó volt a légkör, együtt örültünk a szülőkkel a kisebb- nagyobb sikereknek.

Nem vették zokon, ha gyermekükkel kapcsolatban felvetésünk volt, mi is szívesen vettük, ha tanácsot kértek.

Ahogy teltek az évek, és természetessé váltak a jó körülmények, ez a tisztelet kezdett fogyatkozni, egy-egy szülőnél elégedetlenséget tapasztaltunk, pl. azért, hogy a kistestvérrel gyesen lévő anyukát megkértük, ebéd után vigye haza a gyerekét, mert két támogatást nem kaphat. Már az is engedmény volt, hogy az oviban ebédelhetett. Később kezdtünk engedékenyebbek lenni, hogy szegény anyukának ne kelljen buszozni a picivel. Előfordult, hogy épp a gyesen lévő anyuka óvodás gyermeke maradt zárásig az óvodában.

2. A gyerekekre szánt idő

Ha egy gyerekkel otthon foglalkoznak, az az óvodában is érdeklődő és odafigyelő. Egyre több olyan gyerek volt, aki zavarta társait és ezáltal a foglalkozást is.  Egy óvónő képes kezelni ezt a problémát. 30 éves pályám során azért mégis akadt 2-3 olyan gyerek, akikkel nem találtam meg a célravezető módszert, és a nap végére úgy lemerültem, mintha bányában dolgoztam volna.

Lehet, hogy meg kellett volna ölelnem, mert ő sem tudta, mi baja van?!  Az egyik ilyen gyereket elvitte az anyuka másik óvodába, pár hónap múlva magánóvodába, de mivel mindenütt “rossz pedagógust fogtak ki”, házhoz hívtak egy óvónőt. Tudtommal ő hamarosan elmenekült.

Ez tipikus példája annak, amikor az anyatigris mindig a gyerekének ad igazat. Sajnos nem gondol arra, hogy a renitens gyerekből renitens felnőtt válik, akit nehezen fogad be egy közösség.

3. A napirend hiánya

Nem véletlen az egészséges napirend kialakítása újszülött kortól kezdve. Ez adja a gyereknek a biztonságot, később tájékozódási pontokat a világban.

Volt egy édes sztorim unokámmal. Sajnos külföldön élnek lányomék, de korábban kettesben is tölthettem a fiúval a nyári szünet nagy részét. Egy ilyen alkalommal az esti lefekvésnél így szólt: “Mama, holnap mi lesz a sorrend?”

4. Kevesebb mozgás

A napirend fontos része a szabad levegőn végzett tevékenység, játék, mozgás. Anyáink szinte kizavartak bennünket az udvarra, vagy közeli játszótérre, ha épp nem volt idejük velünk jönni. Nem is unatkoztunk soha. Kártyáztunk, fogócskáztunk, színpadot alakítottunk. Az volt ám a tehetségkutatás. Összegyűlt az utca gyereknépe, és a nagyobb lányok betanították a verset, táncot.

Az írás folytatása a Családinet.hu oldalon olvasható.