Így hallgasd a gyermekedet, hogy megnyíljon előtted

Így hallgasd a gyermekedet, hogy megnyíljon előtted

Minden szülő szeretne bizalmas kapcsolat kiépíteni a gyerekével, mégis rengetegen panaszkodnak, hogy ez nem sikerül. Mit tegyél, hogyan reagáljál, hogy gyermeked is tudja, kíváncsi vagy az érzéseire?

Hol rontják el a jó szándékú szülők, akik egyszer csak azon kapják magukat, hogy gyermekük bezárkózik, érzelmeiről nem beszél, nem osztja meg a családdal, mi bántja? Hogyan alakíthatjuk kicsi kortól a kapcsolatunkat egy olyan irányba, hogy a gyerek akár még nagyobb korában is nyugodtan elmesélje, mi jár a fejében – tette fel a kérdést a Családinet.

A kulcsszó az együttérzés. Annak tudatosítása, hogy a gyerek érzelmei jogosak, nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie amiatt, ami a szívében van, ugyanakkor a másik végletbe sem szabad átesni, azaz túlságosan magunkévá tenni a problémát, és a kezünkbe venni az irányítást.

Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban?

A legtöbb szülő – talán a saját helytelen családi mintáit is követve – hajlamos kisebbíteni vagy tagadni a gyerek negatív érzéseit. A panaszkodó gyermeket arról próbálják meggyőzni, hogy érzései alaptalanok, vagy egyszerűen nincs is joga hozzájuk. Teszik ezt abból a jó szándékú meggyőződésből, hogy a helyzet elbagatellizálása egyben meg is oldja a bajt (nem oldja meg), vagy akár nevelési célból: senki sem szeretne egy mindenben csak a bajt kereső, energiavámpír embert nevelni.

Ennek a stratégiának az eredménye azonban nem az lesz, hogy a gyerek pozitív életszemléletűvé válik, legfeljebb az, hogy önmaga előtt is szégyelli, ha problémája adódik, az pedig egyenesen kizárt, hogy segítséget kérjen (különösen a szüleitől.)

Amit lehetőleg ne mondj

• Ne aggódj!
• Felesleges így érezned!
• Ne legyél csalódott!
• Ne legyél ilyen!
• Ne legyél dühös!
• Túl érzékeny vagy!

Ehelyett próbáld magad beleélni a helyzetébe! Ez nem egy túl bonyolult feladat, mivel te magad is voltál gyerek, és nagy valószínűséggel átélted ugyanezeket az érzéseket – legfeljebb nem találtál megértő hallgatóságra… Próbálj visszaemlékezni, hogyan éreztél akkoriban, és végül mi lendített át a problémán. Nem kell feltétlenül tálcán kínálni a megoldási javaslatokat – annak taglalása pedig, hogy az adott helyzetben mit kellett volna másképp csinálni, végképp kontraproduktív – inkább azt éreztesd, hogy az érzések rendben vannak, és mindenkivel előfordulnak.

Tagadás helyett érdemes valahogy így reagálni:

• 

  Elhiszem, hogy aggaszt ez a helyzet.

• Megértem, hogy dühös vagy. Én is az lennék.
• Minden okod megvan, hogy csalódott legyél. Én is az voltam, amikor a te korodban ez történt velem.
• Idegesítő, ha valamit meg szeretnél tenni, de még nem teheted.
• Látom mérges vagy, és gondolom, jó okod van rá. Szeretném, ha elmesélnéd.

Ugyanakkor a másik véglet sem célravezető: amikor a szülő annyira nem képes elviselni, hogy gyermekét csalódás érte, hogy azonnal a kezébe veszi a dolgok irányítását.

A cikk folytatása és teljes változata a Családinet oldalán olvasható.